Fotók és utazásaim az országban és külföldön!

2011. október 19. 16:04 - Levente B.

MN 3121, 11/8. honi légvédelmi rakétaosztály, Fót

A fóti légvédelmi komplexum az 1977-ben indult átszervezések során jött létre, a vácegresi osztályt telepítették át teljesen és 1983-ban kezdte meg a működését. A laktanyát Fót felől is el lehet érni de föld úton, a hivatalos aszfaltozott út Csomád és Fót között jön be, ennek oka természetesen az, hogy a Vácegresi kilövőállás komplexuma mely átkerült ide, az ottani laktanya továbbra is üzemben maradt, az ottaniak szerencsétlenségükre onnan jártak be készültséget adni.

 47°38'25.18"É  19°11'34.24"K

A föld út viszont korrektül járható, a nagy kerülő amit a "jobb" minőségű út ad, itt bevállalható. A laktanya közelébe érve, iszonyú pusztítás látható, szétrombolt épületek, hatalmas szemétdombok, feljebb érve a fedezékeken belül is ugyanez van, azok falai kormosak, sokan illegálisan égetnek itt szemetet, az út fel a laktanya tetejére "lyukacsos" betondarabokból áll, aminek talán két célja lehetett, az egyik hóban is "megfogja" a járművek kerekeit, a másik amit nem tudom, hogy igaz-e, lánctalpas járművek nem szeretik ezt a fajta útburkolatot, így akár védelmi oldala is van.

 

Fentebb vannak kör alakban a rakéta fedezékek összesen 6 db, melyek kitűnően láthatóak, nincsenek elbontva, a google earthen jól kivehető formája van ennek, és mivel semmilyen erdő nem veszi körbe, a "műholdról" igen könnyen észrevehető formát ad. A középső domb volt a harcálláspont, É felé nézve vannak a fedezékek bejáratai, a tetején egy lebetonozott felület, melynek helyén a parancsnoki vezetés és tűzvezető lokátor volt.

Az egyik kilövőállás.

Az egyetlen főbb épület a K-i oldalon van, itt a konyha és a legénységi fürdő volt, ma airsoftosok használják időnként, ottjártamkor is, de előtte a frászt hozták rám, mivel távolabbról, az álcázott katonai egyenruha és a válón lógó airsoft fegyver nehezen azonosítható mint civil eszköz és játékszer.

Harcálláspont.

A technika ismerete biztonságot ad.

Az egésznek a "puszta" érzése van, tele törmelékkel, nem éppen hangulatos, és graffitis falak mindenütt, bár talán emiatt, ilyen poszt-apokaliptikus emóció sugárzik belőle. Egyéni ízlés dolga. A kilátás viszonyt gyönyörű, szép időben jó messzire ellátni a Heim Pál gyermekkórház magas épülete szembetűnően felismerhető, kis keresgéléssel Ferihegy irányítótornya is kivehető.

Bizony sok a szemét.

De a kilátás miatt megéri feljönni.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kameraaltal.blog.hu/api/trackback/id/tr903315084

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Fotók és utazásaim az országban és külföldön!
süti beállítások módosítása