Fotók és utazásaim az országban és külföldön!

2012. június 12. 11:29 - Levente B.

Filmforgatás a Duna felett, harcihelikopterrel.

2012 június 6-án az Ország repülős rajongói várták a reggelt, hogy megtudják az itt éppen nálunk készülő új Die Hard filmre, Szolnok milyen "segítséget" ad. Azt már korábban is lehetett tudni, hogy a katonai bázist már tavaly megkeresték a film producerei, és hétfő óta lehetett tudni, hogy egy Mi-24P harcihelikopter fog a főváros fölé berepülni.  

_MG_6866.jpg

Augusztus 20-án ez persze mindennapos látvány szokott lenni, de ezúttal persze másról volt szó, révén nem lesz olyan nagy tömeg, és előreláthatólag több "időt" is fog eltölteni a Duna felett, mindezt 150 méteres magasságban. Mindenki kereste a megfelelő helyet kora reggel, elhelyezkedve a reggeli 7:30-as beharangozott indulásra, amiből végül 8:30 lett. DE! Megérte várakozni, az lett amit mindenki várt. 

_MG_7226.jpg

_MG_7109-Edit.jpg

_MG_7237.jpg 

A 24-es harcihelikoptert egy civil cég helikoptere kísérte, ami persze a kamera volt, azt a helikoptert korábban és azóta is rendszeresen lehet látni a főváros égboltján.  

 

_MG_7282.jpg

Az lhsn.hu egész nap ott volt és figyelte a helikopteres "bemutatót", este 7 óra fele már-már műrepülésbe illőt figyelhetett meg mindenki aki az eget fürkészte. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kameraaltal.blog.hu/api/trackback/id/tr264582806

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Fotók és utazásaim az országban és külföldön!
süti beállítások módosítása