Fotók és utazásaim az országban és külföldön!

2013. december 28. 18:50 - Levente B.

Sziráki Kastélyszálló

Szirák település a Cserhát dombjai között a Bér patak völgyében, a fővárostól 65–70 km-rel északkeletre fekszik, jelenleg Nógrád megyéhez tartozik. 

_MG_2819.jpg

A település és a környék egyik legismertebb épülete és így turisztikai vonzással is rendelkező, a több száz éves múlttal rendelkező sziráki kastély, avagy a Teleki-Degenfeld Kastély. 

Az épület bejárata felett olvasható egy latin felirat, mely szerint a XVIII. században Roth Tamás és felesége, Wattay Borbála emelte. Sajnos csak hamar egy tűzvész romba döntötte, de Roth Tamás újjáépíttette és bővíttette. 1762-ben leánya hozományaként a Teleki család birtokába került. Az 1900-as évek elejére a Degenfeld család tulajdonába került. A 2. világháborúban jelentősen megrongálódott az épület, majd 1945 után a Sziráki Állami Gazdaság tulajdonába került, traktoros iskola is működött benne, ezután állapota jelentősen tovább romlott. 1985-ben állította helyre a Magyar Szénhidrogénipari Kutató-Fejlesztő Intézet, azóta szálloda. Ma 4 csillagos wellness kastélyszálló, sok növényritkaságot felvonultató parkja védett. A kastélyba szabadon be lehet menni és fotózni is szabad. 

A kastély hotel 27 db kétágyas fürdőszobás szobával és lakosztállyal rendelkezik. 

_MG_2836.jpg

_MG_2832.jpg

_MG_2838.jpg

_MG_2837.jpg

_MG_2820.jpg

_MG_2821.jpg

_MG_2822.jpg

_MG_2825.jpg

_MG_2827.jpg

_MG_2833.jpg

_MG_2835.jpg

_MG_2834.jpg

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kameraaltal.blog.hu/api/trackback/id/tr845714771
Fotók és utazásaim az országban és külföldön!
süti beállítások módosítása