Fotók és utazásaim az országban és külföldön!

2018. január 30. 16:54 - Levente B.

Légirendészet

Még tavaly sikerült többed magammal a magyarországi Légirendészet, budapesti nemzetközi repülőtéren található hangárjába látogatni. Eme hosszú bejegyzésben ezt a látogatást elevenítem fel:

_mg_1702.jpg

_mg_1713.jpg

Látogatásunk napja péntekre esett, szerencsére jó időt mondanak aznapra, fotók és kamera élesítve indulás a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér D portájához. A személyi adatok ellenőrzése során ideiglenes kártyát kapunk, kísérőnk eljuttat minket a Légirendészeti Szolgálat épületébe, itt Botta András r. ezredes, szolgálatvezető fogad minket, egy pohár víz melletti egyeztetés után indulunk is a hangárba.

A Légirendészet hangárja:

_mg_1725.jpg

Előtte röviden magáról a Légirendészetről ahogyan a hivatalos oldalon olvasható:

„A légi egység feladatai, a kezdetektől napjainkig, szinte azonosak maradtak. Országos hatáskörrel ellenőrizni a polgári repülésben résztvevő személyek, légijárművek és repülőterek jogszabályok szerinti tevékenységét, működtetését és eljárni a szabályokat megszegőkkel szemben. Emellett – nem kevésbé fontos – az ország rendőri szervei által igényelt speciális repülési feladatok végrehajtása, ami az eltűnt személyek felkutatásától, a közrend és közbiztonság fenntartásán, a vízi és közúti forgalom megfigyelésén, kiemelt állami vezetők szállításán keresztül, a Magyar Köztársaság és az Európai Unió határainak védelméig, mindent magába foglal.”

A Légirendészet rendszeresített felvarrója:

_mg_1706.jpg

Visszatérve első bekezdésemhez, sok gép fogad minket a hangárban, összesen hat darab, kettő McDonnell-Douglas MD-500E és négy McDonnell-Douglas MD-902 Explorer típusú helikopter. Utóbbiak a szerelés különböző fázisában vannak, az egyik gépről napközben a rotorlapátokat szerelték le, éppen a 100 órás javításon esett át a gép, de erről picivel később.

McDonnell-Douglas MD-902 Explorer:

_mg_1703.jpg

_mg_1704.jpg

A hangárban az R502-s oldalszámú MD-500E gép feladatra készen áll, pilótája az utasokat várja, van lehetőségünk megszólítani, így első interjú alanyunk Ötvös László helikoptervezető, 1982 óta repül különböző légi eszközökkel, mint korábban megtudtam Börgöndön a Néphadsereg 90. vezetésbiztosító és futárhelikopter-ezrednél kezdte a pályafutását Mi-2-s típusú helikopterrel, 1994-ben került a Rendőrség állományába, tehát 23 éve repül a Rómeó hívójelű gépekkel. A Légirendészeti Szolgálat McDonnell-Douglas MD-500E típusú gépéről kérdeztük:

„Magyarországra 1989-ben érkezett az első közülük, kategóriájában szerintem az egyik legjobb típus, nagyon jó repülési paraméterekkel, tulajdonsággal rendelkezik, kis sebességgel jól manőverezhető, teljesítmény/súly arányában kiváló”

Légirendészeti Szolgálat McDonnell-Douglas MD-500E típusú helikoptere:

_mg_7120.jpg

_mg_7143.jpg

És, hogy Ötvös László szavait igazoljuk, a mai napig a típusból több mint 4000 példány készült, Magyarországon kívül 9 másik nemzet, köztük az Egyesült Államok Légirendészete üzemeli, illetve katonai változatát majdnem 20 ország repüli. A típusnak egy darab 317 lóerős hajtóműve van, utazósebessége 250 km/ó, nagyjából 430 km-t tud megtenni egy tankolással, a két fős személyzet mellett további két főt tud elvinni, illetve a csúszótalpakon különleges feladatok esetén tudnak négy főt. Arra a kérdésemre, hogy a fenti mondatok alapján kijelenthető megbízható gép-e az MD-500E így felelt:

„azt mondanám, hogy igazán megbízható mert mióta a Légirendészetnél szolgálatba álltak, egyetlen hajtómű leállásunk sem volt”.

Ötvös László 23 éves pályafutása során nagyjából 2500 órát repült a típussal.

Bár interjúnkat az MD-500E árnyékában hajtjuk végre, gondolataim elvisznek az új típus felé, a McDonnell-Douglas MD-902 Explorer gépek első példánya 2016 nyarán érkezett a németországi Baden-Württemberg-i Rendőrségtől. A gépek 2003-ban kerültek ott rendszeresítésre, majd döntöttek itthon a Mi-2-es helikopterek leváltásáról, utóbbiakat a lengyelországi PZL-Świdnik gyártotta, Szovjet tervek alapján, itthon 1978-ban álltak üzembe a Légirendészetnél. Itthon összesen 7 db gépet repültek Rómeó hívójellel az utolsó három példány, az R-13, R-14 és az R-15 1979-1981 között lettek rendszeresítve. Mint megtudtam két gép Csehországba, egy pedig Lengyelországba került, az MD-902 Explorer gépek hazai közvetítő cége segítette a gépek eladását. Plusz információ, hogy a lengyelországi gép, egy önkéntes tűzoltó civil szervezet tulajdonába került, és erdőtüzek oltásában fog segédkezni a közeljövőben. Végül fel is teszem hát a kérdést Ötvös László repült-e már az új géppel:

„Tavaly óta repülöm ezt a típust, ez is szintén amerikai típusú helikopter, nagyon jó repülési tulajdonsággal szintén, teljesítmény/súly aránya igen kiváló. Amit elmondanék róla új rendszerű a forgószárny illetve reakció nyomaték kiegyenlítésére szolgáló NOTAR rendszer, amit egyedileg még csak az MD típusokon látunk, ami nagy előnye, hogy gyakorlatilag leszálláskor, terepen való leszálláskor, nem veszélyezteti a kívülállókat, akik meg akarják közelíteni a gépet”.

A NOTAR rendszer a MD-902-n:

_mg_1699.jpg

_mg_7112.jpg

A NOTAR vagyis No Tail Rotor, magyarul tehát faroklégcsavar nélküli rendszer. Ahogy a külső szemlélő maga elé képzel, egy helikoptert jól emlékezhet, hogy a hagyományos elrendezésű forgószárnyasokon a forgószárny nyomatékát a hátul elhelyezett függőleges síkban forgó farokrotorral ellensúlyozzák. Tehát, összegezve a dolgokat a NOTAR-nál, a faroktartó egy viszonylag nagy átmérőjű cső, ennek a végén egy változtatható zsalurendszer található, ahol egy nagyteljesítményű ventilátor segítségével a faroktartó

És itt ugrunk is. Következő interjú alanyunk Kuti Gábor r. őrnagy, a Légirendészeti Szolgálat Főmérnöke, az ő feladata a műszaki alosztály összefogása, a helikopterek karbantartása, üzemeltetése. Interjúnk elején így kezdte

„a gépek érkezése után a teljes állományt kiképeztük, tehát külföldön kaptunk típus átképzést, az állomány egy része, egy más része már itthon, külföldi szakemberek mellett volt lehetőségünk tanulni, mind a karbantartást mind az üzemeltetést, ők itt voltak 8 hónapig és a gyakorlatot velük szerezhettük meg, most már teljesen önállóan végezzük a karbantartásukat, üzemeltetésüket, az egész állomány megszerezte a jogosításait, szakszolgálati engedéllyel rendelkezünk, és most már mi tartjuk a közvetlen kapcsolatot a helikopter gyártójával, hogy ha valamiben elakadnánk”

100 órás üzemidő szerinti karbantartás végrehajtása az egyik MD-902 Explorer gépen:

_mg_7121.jpg

_mg_7125.jpg

_mg_7107.jpg

_mg_7106.jpg

A rotorlapátok egyenként kerülnek le a gépről:

_mg_7104.jpg

_mg_1755.jpg

Precíz munkát igényel a dolog:

_mg_7128.jpg

_mg_7133.jpg

_mg_7138.jpg

A lekerült lapátok:

_mg_7113.jpg

A gép mellett - képen jobb oldalon - egy másik munkafolyamat halad az R903-s gépen:

_mg_7110.jpg_mg_7149.jpg

A belső teret lecsupaszították:

_mg_1749.jpg

_mg_7100.jpg

Külső áramforráson a gép:

_mg_1733.jpg

A pilótafülke:

_mg_1732.jpg

Áram alatt a rendszer:

_mg_1741.jpg

_mg_1746.jpg

Jelenlegi üzemeltetési rendszerben 50 órás, 100 órás, 300 órás üzemidő szerinti karbantartások vannak előírva, illetve az éves karbantartás. Az előbb említett karbantartásokból több folyamatot is láthattunk, ezek egyike, ahogy a cikk elején is írtam, egy 100 órás folyamat haladt éppen, illetve egy külön helyen az R900-s oldalszámú gépen dolgoztak.

Az R900-s gép a kis hangárban:

_mg_7096.jpg

A nagy hangáron belül találunk egy kisebb hangárt is. Első gondolatra festőhangárnak néznénk, de kérdésemre Kuti Gábor eme gondolatomat azonnal elhessegette, és mint kiderült egy egyszerű szerviz hangárról van szó. Ennek praktikus funkciója van, ugyanis a nagyméretű hangárt télen igen költséges lenne felfűteni. Itt láthattuk az R900-s oldalszámú MD-902 Explorer gépet üzemidő hosszabbításon átesni, a gépet a szó szoros érelemben lecsupaszították, centiről-centire, mint egy hatalmas puzzle játék felnőtteknek, aprólékosan kiemelve az értékes eszközök-darabok szépen egymás mellé rakva, itt rend a lelke mindennek, nem lenne jó, ha valami is hiányozna, amikor visszakerülne. Üzemidő hosszabbítás esetén, ahogy fentebb is írtuk, darabokra szedik a gépet, alaposan átnézik, majd logikusan a kiemelési folyamat fordított sorrendjében vissza kerül minden a helyére, a csupasz gépnél pedig a sárkányszerkezetet (a belső váz) is átnézik.

_mg_1720.jpg

A gép elemei rendezetten az asztalon:

_mg_1714.jpg

_mg_1715.jpg

_mg_1719.jpg

_mg_7094.jpg

A szó szoros értelemben szétszerelve:

_mg_1726.jpg

A főreduktor és a körülötte lévő rendszerek:

_mg_1727.jpg

_mg_1729.jpg

Az R900 eltérő színe adta a következő kérdésemet, vajon miért különbözik a többitől, jött is a válasz, és vele együtt az én meglepődésem, ez bizony a McDonnell-Douglas gyár által készített LEGELSŐ MD-902 Explorer gépe, az eltérő festést megtartotta a Baden-Württemberg-i Rendőrség is, ez a MD Explorer volt az első amelyik Pratt & Whitney 206E hajtóművel szereltek fel. Württemberg-i évei előtt az Air Lloyd Deutsche Helicopter Flugservice GmbH tulajdonában repült, akkor még rajta volt a McDonnell-Douglas logója is. A gép melletti szerelő állványra feljutva, rátekintést kaphattam, a gép felső részére, illetve itt tudtam meg, hogy bizony van itt-ott kisebb eltérés az R900-s és a többi gép között, például a gyárilag beépített porszűrő rendszer a hajtóművek előtt, erre jött is a kérdésem, „van-e az évnek bármilyen időszaka amit nem szeretnek a gépek”. Bizony nemcsak a magyar lakosság egy része nem szereti, de a gépek és a műszakiak sem a pollenidőszakot. Mivel a Légirendészeti Szolgálat feladatai között van a parlagfű megfigyelések, a Belügyminisztérium és a Földművelésügyi Minisztérium megállapodása alapján a Légirendészeti Szolgálat helikoptereiről végzik ezeket a feladatokat a levegőből. Az alacsony repülések során könnyen találkoznak a levegőben lévő pollenekkel ezek utólagos eltávolítása boldogtalan perceket okoz a műszakiaknak.

_mg_7161.jpg

_mg_7162.jpg

A Légirendészet helikopter beszerzése itt nem állt meg, a közeljövőben további MD-902 Explorer gépek érkeznek, a szerződést már júliusban aláírták. Az első gép(ek) idén novemberben érkezhetnek meg, ám nem Németországból, mint a már meglévőek, hanem Angliából, amelyek érkezése után már bőven tíz gép fölé fog emelkedni a flotta.

_mg_7173.jpg

_mg_7178.jpg

_mg_7181.jpg

_35b6598.jpg

_35b6636.jpg

_35b6724.jpg

_35b6733.jpg

A nap másik érdekessége volt a Lufthansa légitársaság A350-es típus gépének landolása első alkalommal Budapesten. Ennek apropóját az adta, hogy idén augusztusban ünnepelte a cég az első budapesti járatának 50-ik évfordulóját, ezen alkalomból, a Luthansa az idén beszerzett legújabb gépeinek egyikével érkezett. Szerencsénkre és vendéglátóink segítségével belülről láthattuk a gép landolását. Amint a gép az 1-es Terminál előtt megállt a mi látogatási időnk is lejárt. Rendkívül informatív és érdekes volt, reméljük ez videón és fotókon is átjön olvasóink számára.

Szeretnénk megköszönni a segítséget: Botta András r. ezredes, szolgálatvezetőnek, Szentesi Júlia, sajtó- és kommunikációs referensnek, az interjúkat pedig Ötvös László helikoptervezetőnek, illetve Kuti Gábor r. őrnagy, a Légirendészeti Szolgálat főmérnökének.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kameraaltal.blog.hu/api/trackback/id/tr5213366275
Fotók és utazásaim az országban és külföldön!
süti beállítások módosítása