Fotók és utazásaim az országban és külföldön!

2011. november 06. 15:59 - Levente B.

2K12 "Kub" - SA-6 Gainful

A haditechnika mind nagyobb fejlődésével és az adott harcászat magasabb szintre való emelésével, az addigra kifejlesztett harceszközök elavultakká válnak. Éppen ezért ezek folyamatos fejlesztésével újításával lehet az ellenséget meglepni. Az SA-2-es rendszer bár Vietnámban nagy sikereket ért el, de az USA légiereje bizonyos idő után kidolgozta a megfelelő ellenszert, mind fegyverben, mind harceljárásban, ennek folyamatos használata pedig tapasztalatot adott a pilótáknak és azok könnyen áttudták adni az újabb növendék pilótáknak.

A FÉNYKÉPEKET A ZSÁMBÉKI MÚZEUMBAN KÉSZÍTETTEM.

Az 1967-es hatnapos háborúban Izrael ellenállás nélkül tudta szétverni az Egyiptom-Szíria-Jordán tengelyt a levegőből, a légvédelem itt nem tudott hatékonyan kibontakozni és a következő években Izrael hatékonyan küzdött a Dvina állások ellen.

A hatékony rakétás légvédelem mozgathatóságát átültető ötlet már 1950-es évek végén kialakult a Szovjetunióban, és ez vezetett a Kub rendszer kialakításához. Célja az volt, hogy az ellenséges gépeket még látótávolságon kívül megsemmisítse, mindezt pedig úgy, hogy a jármű szabadon tud mozogni, elviekben pedig nem kötődik a beosztott földi egységhez. Ráadásul a rendszer egy lánctalpas alvázon van mely így könnyen eljuthat bárhova. A Kub az alacsonyan támadó gépek ellen volt igazán hatásos, erre is fejlesztettétek ki. Párja az SA-4 Krug is megtalálható a múzeumban, arról később írok.

A Kub 1973-ban érte utol a népszerűség, az Izraeli légierő nem volt erre felkészítve, a korábbi hadi taktika, a földhöz ragadt rakéta rendszerekre felkészített pilóták könnyű célponttá váltak, a Kub ráadásul 50 méteren is leszedte a célt, ellentétben az első Dvina rakéták 200-400 méteres alsó magasságához képest.

A rakéta méretei
Hossz 5,8 m
Átmérő 0,335 m
Tömeg 599 kg
Szárnyfesztáv 1,245 m
Teljesítmény
Hatótávolság 30 km
Minimális indítási távolság 3 700 m
Robbanófej tömege 59 kg

Egy volt Kub üteg kilövőállása Csehországban. Jellemző, hogy a mozgó járműveket statikusan is bevetik a légvédelemben, hasonlóan fedezékek közé rejtve mint a Dvina vagy a Nyeva ütegeket.

Izrael október 6-25 között 40 gépet vesztett SAM rakéták által, ennek nagyja a Kub-nak köszönhető. A Kub előnye, hogy a vele együtt mozgó célrávezető radar célbemérése után a rendszer másodpercek alatt képes célra állni, és a 9M3-as rakéta passzív radarja előnyösebb volt a Dvina rádiótávvezérlős radarjához képest. A Kub rendszernek működése igen egyszerű,a félaktív lokátoros önirányítás egyszerűsége a mai napig alkalmazott technika. A radar sugárnyalábjával beméri a célt a rakéta lokátora pedig a célról visszaverődő radarjelek alapján keresi meg a célt. Előnye: hogy a rendszer egyszerű és olcsó előállítani, hátránya: hogy a megsemmisítésig a radarnyalábot a célon kell tartani, ez pedig korlátozza a célravezető egység mozgását és egyéb célok megsemmisítését. 

 

Az 1995-ös Jugoszláv háborúban és az 1999-es szerbiai bombázások során is részt vett a Kub a légi csatákban, ám a rendszer csak egyetlen egy igazolt győzelmet tud felmutatni a NATO ellen, még 1995-ben minden bizonnyal egy Kub lőtte le Scott O'Grady F-16 os gépét. E történet alapja inspirálta az Ellenséges terület című amerikai filmet, igaz ott egy SA-13-as lövi le az amerikai gépet.

Az úgynevezett 1S91 "Straight Flush" rávezető radar. Eme szerkezet mozgékonysága miatt is félelmetes fegyver volt a Kub rendszer.

A rendszer nem azért mondott csődöt mert elavult, hisz a lőj-és-fuss taktika a szerbeknek bevált, a nagyjából 20 SA-6 ütegek egy kis része semmisült meg 1999-ben, azoknál is többnyire a rávezető lokátor. Itt inkább az ellen technika fejlődése okozta a vesztét az egésznek, a fegyverek és a rádiózavarás olyan méreteket öltött, hogy az erre kifejlesztett Tornado-Powler-Falcon zavaró-tengelyből talán több bevetést hajtottak végre mint a többi vadász & vadászbombázóból. 

A rendszer ma Magyarországon továbbra is szolgálatban van, ahogy még további 20 országban is. Nálunk a győri laktanyában vannak beosztva.

Egy Kub éleslövészeten.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kameraaltal.blog.hu/api/trackback/id/tr913358580

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Fotók és utazásaim az országban és külföldön!