Fotók és utazásaim az országban és külföldön!

2016. november 28. 16:37 - Levente B.

Mór Szovjet laktanya

Ugye sokat foglalkozom a blogomon, elhagyott laktanyákkal. Azonban időnként feltűnik részben hasznosított területek-épületek, Mór esetében pedig beszélhetünk akár a 100%-s hasznosításról is. Bár semmi elhagyatott, vagy a szovjet "időkre" emlékeztető nem volt a város szélén lévő laktanyában, azért a bejegyzés tartalmaz érdekes dolgot ezen kívül. 

A volt laktanya lakótelepi része a szomszédos dombról:

_mg_4831.jpg

_mg_4836.jpg

Kis laktanya kevés infó, ezt már megtapasztaltam az évek során. Valamennyi „hírmorzsa” fellelhető és így kicsi képet is kapunk a laktanya életéről. Rögtön itt az első:

...1949 nyarán indult a móri laktanya építése a honvédség számára...
- Polgár Péter Antal: „S falvak csöndjén dühök remegnek” - Fejér megyei történeti évkönyv

A laktanya tehát nem háború előtti, hanem a 40-es évek végén indult felturbózott, erősen túlköltekező Néphadsereg számára készült. Ugye ekkor volt például az a gondolat is, hogy a gonosz Tito által vezetett Jugoszlávia délről megtámadja az országot (részben nem alaptalan volt a félelem). A fenti évkönyvből való idézet folytatása:

Aztán, amikor alig egy-két év után kiderült, hogy az ország egyszerűen képtelen a hatalmas méretű haderő fenntartására, sorra szereltették le a hivatásos állomány tagjait. így tűnt el az előző évben a móri laktanyából is a honvéd alakulat, hogy a drága pénzen nemrégiben emelt kaszárnya a szovjet hadsereg egyik egységének állomáshelye legyen. - Polgár Péter Antal: „S falvak csöndjén dühök remegnek” - Fejér megyei történeti évkönyv

A laktanya így hamar megszűnt. Az itt állomásozó alakulatokról szerencsére van rálátás, ezek egyikéről az alábbi információ került elő:

Következő év őszén ismét szükségessé vált a hadsereg létszámának csökkentése. Megszüntetésre került 1954-ben a kivonuló légvédelmi tüzérség számos egysége, így a 11. Gépesített Hadtest és a 16. Légvédelmi Tüzérezrede (Mór)...- A Légvédelmi Tüzérség Fejlődése Magyarországon 1953–1956 DR. Forgon Miklós–Lamper László

A fellelhető adatokból még felsorol egy tüzér- és egy lövészezredet is. A tüzérezred a 3. lövészhadtest (Székesfehérvár) közvetlen alárendelt alakulata volt majd átkerült a 6. lövészhadtestbe (szintén Székesfehérvár). A lövészezred (1953-tól) pedig a 6. lövészhadtest alárendeltségében lévő 32. lövészhadosztályhoz tartozott. - militaria.hu 

1956-ban már nem volt magyar laktanya, az alábbi információ részlet is erre ad bizonyítást:

Komárom megyében például csak a Duna-híd miatt fontos Komáromban és a kisvárosnak számító Tata lakott területen kívül eső laktanyáiban állomásoztak szovjet csapatok. A legközelebbi szovjet katonai állomáshely és parancsnokság Móron létezett. - Fakász Tibor: Esztergom 1956-os históriája

1956 után semmit nem találtam a laktanyáról. Amit sikerült kideríteni az-az, hogy az 1967-ben a mai Ukrajna területén létrehozott 55. légvédelmi rakéta dandár - 55-ая зенитно-ракетная бригада - diszlokált Mór helyőrségbe 1969-ben, A 2K11 Krug (2К11 Круг) közepes hatótávolságú csapatlégvédelmi rakéta rendszerrel. 

UPDATE 2017.01.05: Kiderítettem, hogy 1963-1967 között a 75. Önálló Különleges Rendeltetésű Század (75 орСпН) - pontosabban egy Specnaz alakulat - diszlokált Móron, egy vegyivédelmi zászlóaljjal és egy vegyi-felderítő századdal. Az alakulat 1957-ben érkezett Nyíregyháza helyőrségbe, majd a móri kitérő után visszakerült a megye székhelyre. - spec-naz.org

Az alakulat feladata a következő volt: 

A Dél Hadseregcsoport Buk dandárral (55 отдельная зенитная ракетная бригада) felügyelte a Dunántúl Balatontól északra eső légterét. A dandár 4 harci osztályból állt.

1-й дивизион, 514 озрдн, Mór
2-й дивизион, 515 озрдн, Fertőszentmiklós
3-й дивизион, 518 озрдн, Pápa
4-й дивизион, (??? озрдн), Mór

- Légvédelmi rakéták Magyarországon forum, Hpasp forumozó 

Az 1980-s évek végén a Krug-t leváltották és 9K37 Buk (oroszul: 9К37 Бук) közepes hatótávolságú légvédelmi rakéta technikával folytatták a szolgálatot.

A net böngészése közben a fenti osztály és dandár számozással találtam egy a Krímben települő (települt?) alakulatról, lehetséges, hogy a Mór-ól kivont alakulat ide került és egy és ugyanaz? 

55-й зенитный ракетный полк (514-й озрдн в/ч А-4521; 515-й озрдн в/ч А-4523; 518-й озрдн в/ч А-4524) (в/ч А-4519, Автономная реcпублика Крым, г. Евпатория) 3 озрдн «Бук-М1». http://www.iarex.ru/articles/46494.html

Amit még megtudtam az 1990 utáni időkből, a Somogyi Hírlap, 1993. szeptember 4. évfolyam, 203-228. számában a településen lévő laktanyát az Államkincstár árulta, a település neve mellett pedig Kinizsi Pál laktanyaként említik a helyszínt.

További képek a laktanyáról:

_mg_4830.jpg

_mg_4832.jpg

_mg_4833.jpg

_mg_4834.jpg

_mg_4835.jpg

_mg_4837.jpg

A hátsó telephely:

_mg_4841.jpg

_mg_4842.jpg

A garázsok az eredetiek:

_mg_4844.jpg

_mg_4845.jpg

Ma cégek költöztek be a területre:

_mg_4846.jpg

_mg_4848.jpg

_mg_4850.jpg

A régi telephely kapuja ma is megvan:

_mg_4852.jpg

_mg_4853.jpg

_mg_4855.jpg

_mg_4856.jpg

A régi betonkerítés is megtalálható sok helyen:

_mg_4858.jpg

_mg_4859.jpg

A tiszti lakótelep:

_mg_4860.jpg

A volt parancsnoki épület:

_mg_4861.jpg

_mg_4862.jpg

_mg_4863.jpg

_mg_4864.jpg

_mg_4865.jpg

_mg_4867.jpg

Kerítés maradványok:

_mg_4882.jpg

_mg_4893.jpg

_mg_4896.jpg

_mg_4897.jpg

_mg_4898.jpg

_mg_4899.jpg

És akkor egy kicsivel izgalmasabb dolog. A dandár békebeli kitelepülési körletének közepén ez a bunker található meg:

_mg_4817.jpg

A lejárat lépcsője fából készült:

_mg_4819.jpg

_mg_4820.jpg

Ahogy mások megfigyelték, önellátásra nem volt képes, ezen eszközök nyomai nem látszanak, valószínűleg ki sem épült ennek lehetősége:

_mg_4821.jpg

_mg_4822.jpg

_mg_4823.jpg

_mg_4824.jpg

_mg_4825.jpg

UPDATE 2016.12.16: Vladimir Sergeyev visszaemlékezését osztanám meg, aki kiváló információkkal szolgált nekem a bunkerrel kapcsolatban: ő 1978-1980 között szolgált az 55. Légvédelmi Rakétadandár, 1. Rakéta Osztályában. A bunkerben több alkalommal is járt, a hívójele "Точка" vagyis "Pont" volt. Ez volt a dandár háborús vezetési pontja. Hadműveleti tevékenység, lokátor tervtábla kezelés, távírászat illetve a célmegjelölő lokátor (P-40/1S12) adatainak feldolgozása és a kezelőszemélyzet váltása volt itt.

A bunkerrel kapcsolatos még egy információ, Polgár Péter Antal: „S falvak csöndjén dühök remegnek” - Fejér megyei történeti évkönyv, akitől feljebb idéztem keresett meg és adott pár információ morzsát. A bunkert magyarok segítségével építették 1974-es dátumot adott meg az emlékei szerint, barátja aki billenős kocsi sofőr volt akkor, a Volán telepről szállította az anyagot az épitkezéshez. 

_mg_4826.jpg

_mg_4827.jpg

_mg_4828.jpg

Egykori képek a laktanyából:

Andrey Mogilin fotója, 1969-1974 között volt Mór-on:

andrey_mogilin_1969-1974_1.jpg

Nikolay Mar'yenko gyűjteményéből, a fotó 1977-ben készült:

nikolay_mar_yenko_1977.jpg

Sergey Pluzhnik fotója:

sergey_pluzhnik_001.jpg

Sergey Subbotin fotója:

sergey_subbotin_001.jpg

Nikolay Mar'yenko és társa ezen a fotón, egy ZU–23–2 vontatott, ikercsövű, 23 mm-es légvédelmi gépágyú mellett:

nikolay_mar_yenko_004.jpg

Vladimir Karagodin 1988-1990 között szolgált Mór-on, ő is egy ZU–23–2 mellett egy gyakorlat során:

vladimir_karagodin_1988-1990.jpg

Andrey Sokolov barátjával a telephelyen:

andrey_sokolov.jpg

Ol'ga Zhovner gyűjteményéből...az urak egy gyakorlótéren, háttérben a dandár egyik ütege? látható. Jobbra a KRUG 1Sz32 SzNR (NATO kód: Pat Hand) önjáró rakéta rávezető állomás menethelyzetben, középen 2T6 TZM rakéta szállító-töltő jármű. Balra (tán) 2db üres 2P24 SzPU önjáró indítóállvány. Az azonosításban Hpasp kollégának köszönet:

ol_ga_zhovner_masolata.jpg

Sergey Ganenko gyűjteményéből, minden bizonnyal egy VT-55 technika vana  fotón, mely a T-55 közepes harckocsi alapjaira épült harckocsi műszaki mentő:

sergey_ganenko_1971-1972.jpg

A legizgalmasabb fotók jönnek Nikolay Mar'yenko gyűjteményéből, talán a Mór-i laktanya melletti béke TÁS-ban készültek a fotók...az alábbi fotónál nézzünk mi van a háttérben:

nikolay_mar_yenko_002.jpg

Maga a KRUG egyik 2P24 SzPU önjáró indítóállványa:

nikolay_mar_yenko_003.jpg

Szintén a 2P24 SzPU önjáró indítóállvány, a rakéták már jobban látszódnak:

nikolay_mar_yenko_005.jpg

Az indítóállvány, forrás: cris9.armforc.ru:

cris9_armforc_ru.jpg

A dandárnak volt egy távolsági felderítő lokátora, a fotón egy P-40-es látható, forrás: topwar.ru:

topwar_ru.jpg

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kameraaltal.blog.hu/api/trackback/id/tr2011978870
Fotók és utazásaim az országban és külföldön!
süti beállítások módosítása