Fotók és utazásaim az országban és külföldön!

2018. október 05. 16:53 - Levente B.

Lion Effort 2018

Nemzetközi légiharcászati gyakorlat keretében az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison a magyar Gripenek mellett svéd és cseh JAS-39 üzemeltetők hajtottak végre közös repüléseket.

A 18 repülőeszköz bevonásával végrehajtott feladatok célja a tapasztalatcsere, a NATO-ban alkalmazott eljárások és módszerek tanulása, begyakorlása volt, melyen részt vettek megfigyelőként a Thai Királyi Légierő és az új SAAB Group tag Brazília szakemberei is, akik repülőgépeiket egyelőre nem hozták magukkal. A szintén Gripen üzemeltető Dél-Afrika pedig távol maradt a jelenlegi eseménytől.

A bejegyzésben három különböző nap repüléseit összesítettem. 

A Svéd Légierő Gripen gépe érkezik vissza feladatról:

_35b1537.jpg

Boeing E-3 Sentry, vagy ahogy jobban ismert AWACS (Airborne Warning and Control System):

_35b1490.jpg

A gép egy átalakított Boeing 707-es, a típus 1977-ben jelent meg, és a NATO Geilenkirchen-i  - Németország - bázisáról jött a gyakorlatra:

_35b1450.jpg

_35b1455.jpg

Az ősöreg Pratt & Whitney JT3D-n alapuló hajtóművek, bár modernizálva lettek az évtizedek során, még mindig jellegzetesen kormolnak:

_35b1458.jpg

_35b1468.jpg

A gép érkezik a 30-as irányra:

_35b1490.jpg

A nap egyik korábbi gépe, a nagyjavításról hazatért egyik Mi-24-es helikopter berepülésen:

_35b1428.jpg

A Magyar Légierő Haderőnem Gripen gépe emelkedik el északi irányba:

_mg_9570.jpg

Az egyik kétüléses is felszállt:

_mg_9582.jpg

A svédek együléses gépe, a háttérben magasan egy utasszállító látszik:

_mg_9592.jpg

_mg_9603.jpg

_mg_9617.jpg

A Gripenek napi két csoportos repülési feladatot hajtottak végre, a levegőben az 1-1 illetve a 2-1-es közelharcot gyakorolták, valamint BVR (Beyond-Visual-Range) – látóhatáron túli – légiharc imitációt is. A légi manővereken túl elektronikai hadviselést is gyakoroltak a Balatontól délre eső légtérben, valamint a hajmáskéri lőtéren zajló „Brave Warrior” gyakorlaton is jelen voltak a vadászgépek, SBAD (Surface-Based Air Defense) feladatra kijelölve. A feladatokat tovább nehezítette, hogy a kecskeméti repülőtéren és még számos ponton a légvédelmi rakétás csapatok is „megzavarták” a pilóták nyugalmát.

A gépek visszatérőben:

_35b1505.jpg

_35b1513.jpg

_35b1524.jpg

_35b1528.jpg

_35b1532.jpg

_35b1537.jpg

_35b1542.jpg

Délután az egyik Airbus gép is visszatért feladatából:

_35b1564.jpg

A délutáni körből a fények miatt a leszállások kerülnek csak bemutatásra:

_35b1568.jpg

_35b1572.jpg

_35b1577.jpg

_35b1608.jpg

_35b1588.jpg

_35b1594.jpg

_35b1600.jpg

Az AWACS már nem repült délután:

_35b1619.jpg

2009 óta, három évente tartják meg a Lion Effort gyakorlatot:

_35b1627.jpg

_35b1628.jpg

Cseh felvarró:

_35b1630.jpg

A svéd alakulat - Gator - felvarró, alul a gyakorlat felvarrója:

_35b1633.jpg

A gyakorlaton részt vett alakulatok: MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred, MH 86. Szolnok Helikopter Bázis, MH 24. Bornemissza Gergely Felderítő Ezred

_35b1643.jpg

A gyakorlat során használt légterek, a vörös és a kék zóna a két felet jelenti:

_35b1653.jpg

Az egyik délelőtti repülés radarképe, délen a kékek várakoznak az északon lévő vörösök támadására:

_35b1663.jpg

Magyar Gripen a statikus bemutatón:

_35b1681.jpg

A NATO Airborne Early Warning & Control Force, 2. százada, Geilenkirchen:

_35b1683.jpg

Kint az apronon két magyar tartalék gép:

_35b1695.jpg

Két Airbus A319, az egyik éppen gurulásra majd felszállásra készül:

_35b1699.jpg

Győri légvédelmisek szemlélik a statikuson álló svéd Gripent:

_35b1709.jpg

Visszatérőben a magyar, cseh és svéd gépek:

_35b1717.jpg

_35b1718.jpg

_35b1723.jpg

_35b1729.jpg

_35b1742.jpg

_35b1743.jpg

_35b1745.jpg

_35b1752.jpg

_35b1755.jpg

_35b1757.jpg

_35b1762.jpg

_35b1768.jpg

Tigris és jubileum mintás póttartályokkal repülő cseh gép:

_35b1779.jpg

_35b1781.jpg

_35b1786.jpg

_35b1791.jpg

_35b1799.jpg

_35b1806.jpg

_35b1811.jpg

Ez a gép egy IRIS–T rövid hatótávolságú, légi közelharc-rakétát hordoz a szárny végen:

_35b1813.jpg

_35b1819.jpg

_35b1824.jpg

_35b1839.jpg

_35b1840.jpg

_35b1843.jpg

_35b1846.jpg

_35b1850.jpg

_35b1853.jpg

_35b1857.jpg

_35b1859.jpg

Ennyi volt a "reggeli sor":

_35b1863.jpg

Egy másik nap, már kora reggel szebb fényviszonyok között:

_35b1868.jpg

Őszi napfürdőben az AWACS:

_35b1876.jpg

_35b1889.jpg

Ha már Kecskemét, a 44-es úti körforgalomban kiállított MiG-21MF:

_35b1892.jpg

_35b1898.jpg

_35b1899.jpg

Az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred 1S91 SZURN lokátora, jobbra az egyik indító, a háttérben az AWACS:

_35b1911.jpg

A másik indító két gyakorló rakétával:

_35b1915.jpg

_35b1922.jpg

A reggeli repülésekkel szépen össze lehetett hozni a gépeket a KUB indítóval:

_35b1942.jpg

Ez a cseh pilóta szárny billegetéssel köszöntötte a lérakosokat:

_35b1944.jpg

_35b1952.jpg

_35b1958.jpg

_35b1964.jpg

_35b1969.jpg

_35b1979.jpg

Ez a kétüléses svéd Gripen három póttartállyal már hazafelé indul:

_35b1983.jpg

Múltkor a 604-es most a 605-ös indul útjára:

_35b2008.jpg

Előtte elindul a Teve század másik gépe:

_35b2021.jpg

Az An-26-os:

_35b2035.jpg

Az Airbus hátszéllel szállt fel:

_35b2045.jpg

A nap igazi fénypontja a 720-as oldalszámú Mi-24V:

_35b2071.jpg

_35b2075.jpg

_35b2076.jpg

_35b2085.jpg

_35b2104.jpg

_35b2129.jpg

A kora délutáni sor:

_35b2139.jpg

_35b2148.jpg

_35b2156.jpg

A többség magasan elemelte, így sajna a hasukat mutatták inkább:

_35b2164.jpg

A sajtónap videó formátumban:

Ugyanakkor az egyik reggeli repülések bemutatása a kivetítőn:

A bejegyzés trackback címe:

https://kameraaltal.blog.hu/api/trackback/id/tr7214280205
Fotók és utazásaim az országban és külföldön!