Fotók és utazásaim az országban és külföldön!

2018. október 10. 13:32 - Levente B.

B51-es objektum

Már több éve mondhatni szemezgetek ezzel a hellyel, nemrég volt lehetőségem végül felkeresni és megnézni. Egy igen nagy magángyűjteménye is van bent, ami emeli a helyszín érdekességét, így nem üres falakba botlik a ember. A terület nem múzeum, így nem látogatható mindig. 

Bejárat az objektumba:

_mg_1105.jpg

_mg_1113.jpg

1968-ban, a "Prágai Tavasz" után kezdték építeni, majd 1969 nyarán készült el a bunker, a tököli reptéren települő 11. gárda vadászrepülő hadosztály tartalék harcálláspontjaként. 

A fenti mondat, a bunker egyik ismertetőjéből olvasható a helyszínen. A terület nemcsak a bunkerből állt, hanem ennél jóval nagyobb is volt, és a harcálláspontnak elsősorban híradástechnikai szempontból volt jelentősége, mivel elsősorban egy híradózászlóalj települt itt. A neten fellelt adatok szerint, de ezt szintén leírják a helyszínen rádiólokátorok - radarok - is voltak itt. Harcálláspont révén a többi rt. alakulattól is kapták az adatokat. 

Már több - főleg magyar - létesítményekhez hasonlóan a bejárat nem "egyenesen" visz be a bunkerbe, ennek alapvető tervezési oka az volt, hogy a légnyomás ne tudjon közvetlenül bejutni a bunkerba: 

_mg_1106.jpg

A cső a falon a gázolaj vezeték, a tartályokat külsőleg tudták egy járműre csatlakoztatni, így jutott be a belső részhez:

_mg_1107.jpg

Az áteresztő zsilip bonyolultsága...jobbra a bunker folyosója van, balra, meg a fertőtlenítő hely, bizonyos szennyezettség esetén, külső helyről beengedett személyek, csak balra juthattak volna be, alapos fertőtlenítés után:

_mg_1108.jpg

_mg_1109.jpg

_mg_1110.jpg

_mg_1111.jpg

Membrános szellőztető:

_mg_1112.jpg

_mg_1113.jpg

A központi folyosó:

_mg_1115.jpg

Bejárat:

_mg_1116.jpg

_mg_1120.jpg

Archív felvételek, leírások a falakon:

_mg_1124.jpg

_mg_1126.jpg

_mg_1127.jpg

Egyenruha gyűjtemény:

_mg_1129.jpg

Gyakorló Majlutka rakéta:

_mg_1132.jpg

A láda szerint a bajai, 108. gépesített lövészezred - majd dandár - alakulat oktató makettje volt:

_mg_1133.jpg

_mg_1134.jpg

Egy régebbi fekete doboz, a ráírt szám alapján tudható, hogy a 1889-es MiG-21bisz géphez tartozott:

_mg_1136.jpg

_mg_1137.jpg

Bal oldalt az minden bizonnyal egy 3M6 Smel - 3М6, Шмель - a Szovjetunió első irányított páncéltörő rakétája, amelyet az 1950-es évek végén fejlesztettek ki. Terepjáróra és páncélozott járműre telepítve használták. A gépesített lövészezredeknél egy-egy páncéltörő ütegbe szervezve alkalmazták: 

_mg_1138.jpg

Vállapok:

_mg_1139.jpg

Pilótasisak és pilóta ruha:

_mg_1143.jpg

_mg_1144.jpg

Egy KUB légvédelmi rakétarendszer fém makettje, valahol egy íróasztalt díszíthetett:

_mg_1145.jpg

A D–20 vontatott tarackágyú repeszromboló lövedékének a ládája:

_mg_1146.jpg

_mg_1147.jpg

D-20-as lövészet:

_mg_1148.jpg

_mg_1151.jpg

_mg_1152.jpg

_mg_1154.jpg

_mg_1155.jpg

_mg_1158.jpg

Cserkész és úttörő emlékek, relikviák:

_mg_1160.jpg

_mg_1161.jpg

_mg_1162.jpg

Az alsó fotón, egy járási tömegtornáról lehet olvasni, erről a rendezvényről találtam is egy régi újságcikket:

A járási úttörőelnökség elkészítette az úttörőév második felének rendezvénytervezetét, mely gazdag kulturális és sportprogramot tartalmaz.
Március 11-én Monoron, az Ady úti iskolában rendezik meg az első és második osztályos kisdobosok járási tornászbajnokságát. 1848 — kisdobosszemmel címmel kiállítást rendeznek ugyancsak ebben a hónapban a monori járási művelődési házban. A Petőfi-emlékhelyeket az úttörők is megkoszorúzzák március 14-én. Megkezdődik a kulturális szemlesorozat. Gyomron tartják a vers- és prózamondók versenyét. A körzeti ifjúsági találkozó alkalmából, a szemle keretében vetélkednek a táncosok és a bábcsoportok. Az ének-zeneversenynek ezúttal is Vecsés ad otthont.
Érdekesnek ígérkezik az áprilisi program is. Elsején Mendén és Monori-erdőn tájékozódási versenyt tartanak. A kezdők részére kisdobos tömegtornát rendeznek Monoron. A járási repülő-, hajó- és raké- tamodellező-versenyt a gyömrői sportpályán és strandon bonyolítják le, az úttörők megyei kosárlabda-bajnokságát a monori gimnáziumban. Ebben a hónapban lesz a lány és fiú kézilabda, valamint a kispályás labdarúgó- bajnokság is. - Pest Megyi Hírlap, 1973. március (17. évfolyam, 50-76. szám)

_mg_1166.jpg

_mg_1167.jpg

_mg_1168.jpg

_mg_1169.jpg

_mg_1170.jpg

_mg_1163.jpg

_mg_1164.jpg

_mg_1165.jpg

_mg_1171.jpg

_mg_1172.jpg

_mg_1173.jpg

_mg_1174.jpg

Szovjet oktató tábla:

_mg_1159.jpg

_mg_1175.jpg

_mg_1176.jpg

_mg_1178.jpg

_mg_1179.jpg

_mg_1180.jpg

_mg_1181.jpg

_mg_1182.jpg

_mg_1183.jpg

_mg_1184.jpg

_mg_1185.jpg

_mg_1186.jpg

_mg_1187.jpg

_mg_1188.jpg

_mg_1189.jpg

_mg_1190.jpg

_mg_1191.jpg

_mg_1192.jpg

_mg_1193.jpg

_mg_1194.jpg

_mg_1195.jpg

_mg_1196.jpg

_mg_1197.jpg

Akkumulátor szoba:

_mg_1198.jpg

Szellőztető:

_mg_1199.jpg

_mg_1200.jpg

Vészkijárat:

_mg_1201.jpg

_mg_1202.jpg

_mg_1203.jpg

Pihenőszoba:

_mg_1204.jpg

_mg_1205.jpg

Belépés az arra jogosultnak:

_mg_1206.jpg

_mg_1207.jpg

_mg_1208.jpg

PZH 110-1000-es fényszóró:

_mg_1215.jpg

_mg_1228.jpg

_mg_1229.jpg

_mg_1230.jpg

_mg_1232.jpg

Ivóvíz tároló:

_mg_1233.jpg

Hidrofor:

_mg_1234.jpg

Az aggregátor szoba:

_mg_1235.jpg

A falon a gázolaj pumpa:

_mg_1236.jpg

_mg_1237.jpg

_mg_1238.jpg

_mg_1239.jpg

_mg_1240.jpg

Egy Pravda példány, a Pravda (oroszul: Правда, jelentése „Igazság”) a Szovjetunió vezető napilapja volt és egyben a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának hivatalos lapja:

_mg_1241.jpg

A dátum 1990, június 19...elképzelhető, hogy mivel a helyszínen talált újság, az alakulat kivonulás körüli dátumáról van szó:

_mg_1242.jpg

_mg_1217.jpg

_mg_1218.jpg

_mg_1219.jpg

Alaprajz:

_mg_1216.jpg

Óvóhely a bunkeren kívül:

_mg_1220.jpg

_mg_1221.jpg

_mg_1223.jpg

_mg_1224.jpg

_mg_1226.jpg

Az óvóhely másik bejárata:

_mg_1227.jpg

Köszönöm a lehetőséget a terület tulajdonosának.

A bejegyzés trackback címe:

https://kameraaltal.blog.hu/api/trackback/id/tr4513893972
Fotók és utazásaim az országban és külföldön!