Fotók és utazásaim az országban és külföldön!


2018. augusztus 20. 18:01 - Levente B.

2018 augusztus 20 - légi és vízi parádé Budapesten

2012-ben volt utoljára olyan méretű légi és vízi parádé mint idén 2018-ban. A Magyar Légierő Haderőnem - két típus kivételével - jelen volt, emellett a civil repülésből több fajta típus illetve ejtőernyősök emelték a nap hangulatát. Nehéz most így azt írni, hogy mi "lehetett volna jobb", úgyhogy…

Tovább
2016. október 26. 17:12 - Levente B.

Kecskemét - éjszakai repülés

Októberben két héten át több alkalommal  is levegőbe emelkedett a lenyugvó napfényben az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis Gripen flottája, hogy napi több felszállással egybekötött éjszakai körülmények között, az éves kiképzésnek megfelelően hajtsanak végre légi manővereket, illetve földi célok…

Tovább
2016. március 06. 13:53 - Levente B.

10 éve a haza szolgálatában:

2006 márciusában érkezett meg az első pár darab Gripen, a kecskeméti repülőbázisra, Magyar felségjelzéssel. A gépek 2008-ban álltak hadrendbe, és 2011 év elejétől védik a hazai légteret, a MiG-29-ek kivonásával. A Gripen program volt fent is lent is, rengeteget szerepelt a…

Tovább
2015. április 26. 12:55 - Levente B.

Nagyköveti látogatás a vadászrepülőknél

"Colleen Bell az Egyesült Államok budapesti nagykövete amerikai felségjelzésű különgépével és a magyar készenléti Gripen géppár kíséretével érkezett az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázisra 2015. április 24-én délelőtt, ahol Hende Csaba honvédelmi miniszter…

Tovább
2014. január 20. 14:12 - Levente B.

Helikopteres felvarró

Tavaly gondoltam egy nagyot és felvarró tervezésbe adtam magamat. Gondoltam, ha már a Photoshop programhoz elég jól értek miért ne próbálnám meg a dolgot. Az alábbi katonai felvarrókat én magam terveztem, ha esetleg az olvasónak valamelyik felkelti az érdeklődését, a info@bhhe.hu…

Tovább
2013. november 20. 16:28 - Levente B.

Kecskemét - Hungarian Air Force, Gripen

Saab JAS 39 Gripen, MH 59. Szentgyörgyi Dezső repülőbázis, Kecskemét.  1990-ben honvédelmi miniszter parancsra a Honvédség alakulatai történelmi hagyományokból eredő nevet vettek fel.Kecskeméten pedig az állománygyűlésre bízták a névválasztást. Bár több név is…

Tovább
2013. szeptember 24. 14:58 - Levente B.

Magyar Légierő - Kecskemét 2013

Idén 2013-ban a kecskeméti repülőnapon a Magyar Légierő két hosszabb időszakra képességbemutatóval örvendeztette meg a közönséget. Lehetne természetesen nagyobb lelkesedéssel írni erről a képesség dologról, de ha szépen körbe nézünk és összeadjuk azt a sok hírmorzsát…

Tovább
Fotók és utazásaim az országban és külföldön!