Fotók és utazásaim az országban és külföldön!

2017. augusztus 28. 14:43 - Levente B.

Carpathian Hawk 2017 - Kecskemét

Exercise Carpathian Hawk 2017

A Carpathian Hawk (Kárpáti Sólyom) - gyakorlat keretében augusztus 14 - 25 között a Brit Királyi Légierő (RAF) 100. Századának két HAWK típusú repülőgépe települt át a kecskeméti repülőbázisra, melyekhez a gyakorlat második hetében csatlakozott egy harmadik HAWK repülő is. 

Két HAWK balra és 4 db JAS Gripen jobbra:

_35b5447.jpg

A britek Hawk T1A típussal érkeztek, ez a verzió képes két db AIM-9 Sidewinder rakéta hordozására:

_mg_5336.jpg

A Magyar Honvédség Légiereje által vendégül látott kiképzés célja a légi harc manőverek közös gyakorlása, amely a résztvevők számára a megszokottól és a korábbi tapasztalatoktól eltérő szituációkon keresztül fejleszti a pilóták és a kiszolgáló személyzet felkészültségét. Úgynevezett "red air" - agresszorok, ellenfelek - szerepet betöltve, a RAF HAWK repülői lesznek az MH JAS-39 Gripen vadászainak ellenfelei. A kéthetes közös kiképzés a feleknek remek alkalmat nyújtott a tapasztalatcserére és a tanulásra, levegőben és földön egyaránt. A két hét során nem csak kívülről, de egymás pilótafülkéjének belsejéből is lehetőségük volt gyakorolni a különböző manővereket a kölcsönös "utas repülések" alkalmával.

Iain Lindsay magyarországi brit nagykövet bal oldalt, jobb oldalt Sáfár Albert dandártábornok, légierő haderőnem főnök:

_35b5493.jpg

Ian Duguid dandártábornok, a Typhoon Erők Parancsnoka, jelenleg a romániai kitelepülés parancsnoka is egyben:

_35b5504.jpg

A nagykövet úr beszéde:

_35b5510.jpg

Közös ajándéktárgyak átadása:

_35b5514.jpg

_35b5520.jpg

_35b5528.jpg

Balra Nick Badel alezredes, az ide érkező Brit Királyi Légierő 100. Századának a parancsnoka, jobbra Ugrik Csaba dandártábornok, az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis bázisparancsnoka:

_35b5533.jpg

_35b5542.jpg

Balról jobbra, Ugrik Csaba dandártábornok, Iain Lindsay magyarországi brit nagykövet és Ian Duguid dandártábornok:

_35b5557.jpg

A hangárok mellett az egyik JAS Gripen:

_mg_5351.jpg

_mg_5352.jpg

_mg_5353.jpg

Egy BAE Systems Hawk T.1, a Brit Királyi Légierő 100. Századából:

_mg_5336.jpg

A földi személyzet már felkészítette a gépeket az indulásra:

_mg_5381.jpg

_mg_5383.jpg

Iain Lindsay magyarországi brit nagykövet bal oldalt az egyik HAWK hátsó ülésében fogalt helyet:

_mg_5390.jpg

A kicsi gépnek méretéhez képest nagy lépcsőt alkalmaznak a beszálláshoz:

_mg_5402.jpg

Jól oda kell figyelni, az egyik brit pilóta mutatja is hova kell lépni:

_mg_5405.jpg

Sáfár Albert dandártábornok pedig a másik gépben foglalja el a helyét:

_mg_5410.jpg

_mg_5412.jpg

_mg_5413.jpg

_mg_5416.jpg

A Gripenben a pilóták készen állnak:

_mg_5428_1.jpg

A 35-s oldalszámú együléses gép pilótája is megérkezik:

_mg_5438_1.jpg

Arrébb viszik a létrát, indulásra készen:

_35b5567_1.jpg

A gép előtt lévő technikus a hajtómű zaja miatt kézjelekkel utasítja a pilótát, hogy a vezérsíkok kidöntésével ellenőrizhessék mind a két oldalon, rendben van minden:

_35b5573_1.jpg

Közben a poroltó a közelben:

_mg_5443_1.jpg

_35b5574_1.jpg

_mg_5444_1.jpg

_35b5581_1.jpg

A 43-s gép elindul a 30-s pálya irányra:

_35b5587.jpg

Hamarosan a két HAWK is elindul:

_35b5593.jpg

_35b5598.jpg

_35b5602.jpg

Iain Lindsay magyarországi brit nagykövet kézjellel mutatja ő készen áll a nagy pillanatra:

_35b5610.jpg

_35b5614.jpg

_mg_5451.jpg

_mg_5459.jpg

_mg_5464.jpg

_mg_5473.jpg

A felszállások után egy 3-s kötelékre bejönnek a gépek:

_mg_5478.jpg

_mg_5482.jpg

A 35-s gép is pár perccel később felszáll, majd egy rövid bemutatót tart a bázis felett:

_mg_5492.jpg

_mg_5501.jpg

_mg_5517.jpg

_mg_5526.jpg

_mg_5543.jpg

_35b5634.jpg

Vasvillával ér véget a sikeres bemutató:

_35b5639.jpg

A gép beáll a helyére:

_35b5645.jpg

_35b5651.jpg

_35b5656.jpg

A visszatérés után, a fotó nem adja ugye vissza, de a segédhajtómű még működik, hogy a földi személyzet visszaellenőrizhesse a repülés után a rendszereket:

_mg_5547.jpg

_mg_5551.jpg

Visszatér az első két gép:

_mg_5559.jpg

A 43-s gép érkezik elsőnek:

_35b5658.jpg

Ide kell jönni, mutatják a pilótának:

_35b5665.jpg

_35b5667.jpg

_35b5673.jpg

És állj:

_35b5676.jpg

_35b5678.jpg

_35b5688.jpg

_35b5691.jpg

Csoport fotó a 35-s gépnél:

_35b5703.jpg

_35b5713.jpg

És végül amikorra már mindenki lent van a földön:

_35b5717.jpg

A Brit Királyi Légierő 100. Századának rövid története

A század 1917. február 23-án alakult az angliai Farnboroughban és 2017 tavaszán ünnepelte fennállásának 100. évfordulóját. A megalakulás után az alakulatot az észak franciaországi Izel-lès-Hameau városába vezényelték. Az itt eltöltött idő alatt alakult ki a század ma is használt koponyát és keresztcsontokat ábrázoló zászlaja, amely a repülőkön is megjelenik. A zászlót 1938-ban fogadták el formálisan egy maláj közmondással tovább díszítve -Sarang tebuan jangan dijolok/Ne kavard fel a darázsfészket - ezzel létrehozva a század hivatalos királyi címerét. 

_35b5440.jpg

_35b5441.jpg

_35b5442.jpg

_35b5444.jpg

_35b5446.jpg

_mg_5336.jpg

_mg_5340.jpg

_mg_5341.jpg

_mg_5343.jpg

_mg_5344.jpg

_mg_5345.jpg

_mg_5346.jpg

_mg_5347.jpg

_mg_5348.jpg

A HAWK T1A változatát 1992 óta repüli a század, amelynek jelenleg a RAF, angliai, észak yorkshire-i, Leeming repülőbázisa ad otthont. Az új repülőgépek, fegyverrendszerek és a hozzájuk tartozó képességek érkezésével, a század feladata is továbbfejlődött, hogy a legmagasabb szinten megfeleljenek a modern műveleti kiképzési követelményeknek. A felderítő és műveleti tapasztalatokból származó örökséggel felvértezve, a század egyedi szerepet tölt be, mint a Brit Királyi Légierő agresszor százada, "red air" széleskörű kiképzést nyújtva az Egyesült Királyság és a NATO partnerek egységeinek.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kameraaltal.blog.hu/api/trackback/id/tr8812783078
Fotók és utazásaim az országban és külföldön!
süti beállítások módosítása