Fotók és utazásaim az országban és külföldön!

2015. május 21. 14:42 - Levente B.

MN 4563, 31. harcászati repülőezred, Taszár

Taszár községben több évtizeden át létezett és virágzott a hazai légierő egyik fontos katonai bázisa, 1936-2005 között sokak életében a második otthonnak számított. Bár a 20-s évek végén elkezdődött a repülős élet Taszár mellett és a háborúban is jelentős reptér volt, 1950-től számítható Taszár igazi története, amikor is az 50. Vadászrepülő ezred vette birtokba és vált a Magyar Légierő részévé.

A főkapu a laktanyába.

_MG_8476.jpg

_MG_8475.jpg

Hazánk egyik jelentős bázisa volt évtizedekig Taszár. A 90-es években a határ közelsége miatt volt fontos a szomszédban lévő háborús válság miatt, majd 1995-től keleti-európai országban elsőnként, az USA nálunk hozott létre egy komoly központi bázist a reptéren és a laktanyában, felszerelést és ellátmányt szállítva a későbbi Boszniai feladatokhoz. A laktanya életében döntő év volt még, hogy 1996-ban a helyi repülőszázadok áttelepültek Pápa Bázisrepülőtérre, majd a következő évben meg is szűnt a 31. Kapos harcászati repülőezred, ezzel egy időben jogutódként megalakította a MH Kapos Bázisrepülőtér, mely alakulat 2005. október 1-én megszűnt és a reptér bezárásra került, jelenleg azóta is kihasználatlanul van. Korábban, 2004. június 30-án pedig ünnepélyes keretek között levonták az amerikai zászlót és visszaadták a területet Magyar Honvédségnek, ezzel meg is szűnt az amerikai jelenlét.
Ez volt az egyedüli repülőezred, amelynek állományába 3 repülőszázad tartozott. Szintén egyedülállóak volt abban, hogy ez az ezred üzemeltette a különleges felderítő/támadó képességű Su-22M3 típust. 

_MG_8186.jpg

_MG_8188.jpg

Az Elhelyezési Szolgálat és a Hadtáp Szolgálat irodái voltak itt.

_MG_8189.jpg

_MG_8191.jpg

A Hajózó és a műszaki (tiszti) konyha, étkezde.

_MG_8190.jpg _MG_8222.jpg

_MG_8192.jpg

_MG_8194.jpg

Egy idő után a hajózók itt étkeztek.

_MG_8195.jpg

_MG_8196.jpg

_MG_8197.jpg

_MG_8198.jpg

_MG_8199.jpg

_MG_8201.jpg

_MG_8202.jpg

_MG_8203.jpg

_MG_8205.jpg

_MG_8206.jpg

Hajózó tanterem, később az ezred adminisztrációi ide költöztek (Pénzügy, Személyügy, Ügyvitel)

_MG_8221.jpg

_MG_8473.jpg

_MG_8207.jpg

_MG_8208.jpg

_MG_8209.jpg

_MG_8210.jpg

_MG_8212.jpg

_MG_8214.jpg

_MG_8215.jpg

Központi előadó és eligazító terem, illetve a hajózók és más szakágak tantermei és irodái. Rövid ideig az ezred múzeuma is itt volt.

_MG_8216.jpg

_MG_8217.jpg

Garázsok

_MG_8218.jpg

Emléktábla amit a helyi amerikai katonák feleségei hoztak létre. 

_MG_8219.jpg

_MG_8220.jpg

 A műszaki tiszti étkezde a másik oldalról.

_MG_8223.jpg

Legénységi épület

_MG_8224.jpg

Gagarin Művelődési Otthon: könyvtár, szakkörök, zártláncú televíziós stúdió, előadótermek. Később kápolna is volt itt.

_MG_8471.jpg

_mg_8469.jpg

_mg_8470.jpg

A másik kapu.

_MG_8472.jpg

Tornaterem

_MG_8474.jpg

Védett vezetési pont.

_mg_8351.jpg

_mg_8353.jpg

_mg_8354.jpg

Kilátás Taszárra a reptér felé, a vezetési pontról

_mg_8356.jpg

Kilátás Kaposvár felé

_mg_8357.jpg

Az antennák és háttérben a híradó zászlóalj épülete.

_mg_8358.jpg

A déli irányadó. A gépek leszállássát segítette a kifutópályára.

_mg_8477.jpg

_mg_8478.jpg

_mg_8479.jpg

_mg_8481.jpg

A civil terminál. Az épületet 2003-ban kezdték el építeni. Itt olvasható bővebben róla.

_mg_8482.jpg

_mg_8483.jpg

Bejárat a reptérre.

_mg_8484.jpg

_mg_8485.jpg

Az irányítótorony.

_mg_8487.jpg

_mg_8488.jpg

B-objektum adóház

_mg_8489.jpg

_mg_8490.jpg

_mg_8491.jpg

_mg_8492.jpg

_mg_8493.jpg

_mg_8494.jpg

Az egyik védett fedezék tetejéről a laktanya.

_mg_8495.jpg

A vezetési pont és a híradó század épülete.

_mg_8496.jpg

_mg_8497.jpg

Az irányítótorony bent a reptéren.

_mg_8498.jpg

A déli irányadó.

_mg_8499.jpg

Régi fotók a taszári életből, amikor az amerikaiak voltak itt. Forrás:

arriving-in-taszar.jpg

flags.jpg

taszar-main-gate.jpg

taszar.jpgEz a fotó 1996 februárjában készült. A fotót Larry Aaron őrmester készítette.

5417092036_abbdf01bfe_o.jpg

1999-es fotó. A háttérben az USAF tankergépei melyek a Magyarország feletti tankolási feladatok végrehajtása miatt települtek át. 

4f_ma_048_.jpg

VMFA(AW)-332. A tengerészgyalogság gépei 1999 májusában települtek Taszárra néhány napra hogy az az évi Jugoszláviai bombázásokban részt vegyenek. Erre az alkalomra a saját címerüket megváltoztatva települtek át. 

vmfa_332_moonlighters.jpg

A laktanya a levegőből. A fotókat Simon Csilla készítette:

simon_csilla.jpg

simon_02.jpg

11206596_1572512416334446_322544986173989175_o.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://kameraaltal.blog.hu/api/trackback/id/tr557057531
Fotók és utazásaim az országban és külföldön!
süti beállítások módosítása