Fotók és utazásaim az országban és külföldön!

2013. december 21. 15:09 - Levente B.

MN 4123, 15. önálló híradóezred, Vác

A laktanya névadója Esze Tamás, korábban Sallai Imre laktanya. 

ŐRZÖTT TERÜLET!

_MG_3947.jpg

SALLAI.jpg

A váci Esze Tamás laktanya csaknem ötven esztendeig állt a magyar hadsereg szolgálatában. A kapura 2001-ben került lakat, s azóta folytak a tárgyalások arról, hogy a város önkormányzata megkapja a mintegy huszonnyolc hektárnyi területet.

1942-re határozzák el, hogy a Magyar Királyi Honvéd Központi Híradó Iskola és Laktanya építését Vácon megkezdjék. Vác város képviselő-testülete, 1 évre rá, rendkívüli ülésen felajánlott egy erre a célra alkalmas területet a városban. 

"Híradó Iskola építését a honvédelmi minisztérium 1943. év tavaszán megkezdte, úgyhogy 1944. év őszén több, köztük kétemeletes épületek is befejezés előtt állottak."

Újjászületése 1947-re datálódik, ez időtől a híradósok kezdik lakni a laktanyát. Csaknem fél évszázadig a honvédelem szolgálatában állt, a magyar híradós szakma bölcsője volt.

Vác a magyar tisztképzés fellegvára volt egyben, az itt állomásozó híradóezred megszűnése óriási veszteség a városnak, hisz munkahelyek is megszűntek ezzel. A híradóezred 1961-ben alakult meg, és azóta megszűnéséig folyamatosan képezte ki a sorkatonákat. Az alakulat együtt élt a várossal, ahol kellett, segített, ennek elismeréseként 1982-ben Pro Urbe-díjban is részesült, a város pedig egy Esze Tamás-mellszoborral - Bakos Ildikó alkotásával - is megajándékozta az ezredet.

Az úgynevezett Híradó Kiképző Tábor 1966-ba díszlokált Vác helyőrségbe és 1967-től, mint Híradó Kiképző Központ folytatta a váci híradó hagyományokat. Az itt lévő technikák között szerepelt a hazai gyártású mikrohullámú rádiók, a rádió relék, a szovjet titkosító berendezések. A tiszthelyettes képzések, a tiszt átképző tanfolyamok szervezése, színtén érdemeket szerzett az ezrednek, kiemelendő, hogy az alakulat átélte a különböző személyi fejlesztéseket, mint például a Velence, Fertőd- I., II. szervezéseket.

 

Az alakulat 2001-ben szűnt meg, de már a rendszerváltás utáni években is többnyire vegetált. 

_MG_3949.jpg

Az ÜTI szoba. 

_MG_3944.jpg

Az alakulótér tribünje, háttérben a parancsnoki épület.

_MG_3956.jpg

Orsós...ennek a feliratnak amit anno néhány Honvéd égetett be a betonba, megvan a maga története.

_MG_3957.jpg

Ez az épület a laktanya életében modernek voltak, az új épület helyén a kiképzési osztály épületei voltak, később a Híradásipari Honvéd Szakközép Iskola épülete volt. Sok külföldi, "baráti" országból jött katona is itt tanult, többségük a fekete Afrikából.

_MG_3955.jpg

_MG_3960.jpg

_MG_3963.jpg

_MG_3972_1.jpg

_MG_3972.jpg

A bolt bejárata, aranyárban mértek mindent.

_MG_3975.jpg

A laktanya 2001-ben zárt be az árak azt az időt tükrözik.

_MG_3976.jpg

_MG_3977.jpg

_MG_3986.jpg

_MG_3988.jpg

_MG_3987.jpg

_MG_3991.jpg

_MG_3992.jpg

_MG_3990.jpg

_MG_3983.jpg

_MG_3984.jpg

_MG_3999.jpg

_MG_3996.jpg

_MG_3993.jpg

_MG_4000.jpg

_MG_4002.jpg

_MG_4009.jpg

_MG_4005.jpg

_MG_4007.jpg

_MG_4008.jpg

_MG_4018.jpg

_MG_4012.jpg

_MG_4010.jpg

_MG_4003.jpg

_MG_4013.jpg

_MG_4004.jpg

_MG_4019.jpg

_MG_4021.jpg

_MG_4023.jpg

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kameraaltal.blog.hu/api/trackback/id/tr875670121
Fotók és utazásaim az országban és külföldön!
süti beállítások módosítása