Fotók és utazásaim az országban és külföldön!

2018. április 20. 09:42 - Levente B.

Volt BM átjátszó állomás

Magyarországon a 60-s években több megerősített adóházat/átjátszó állomást építettek. Ezek kommunikációs célra lettek kiépítve, a hozzájuk tartozó megerősített rész "tartalmazta" az aggregátort, a szellőztető rendszert és a kommunikációs központi részt az adótermet. Másoktól hallottam és olvastam, hogy sokszor a Magyar Posta építette ki ezeket, ezért is találni MKP (Magyar Posta Kábel) feliratú köveket ott ahol a földben húzódott anno a kábel. 

Az alábbi létesítmény Kelet-Magyarországon van, és a 60-s években épült, katonai létesítménynek számított és a BM (Belügyminisztérium) üzemeltette és őrizte. Állandó őrség volt fent, de két főnél többen nem voltak. Az átjátszó állomáson a létszám bővítés csak gyakorlatokon bővült ki. A 90-es évekre elvesztette létezésének jogát és valamikor 2000-2002 között "lekapcsolták" a rendszerről, a bent lévő felszerelések többségét elvitték. Mára civil kézben van, és magán célra használják. 

A létesítmény az antenna toronyból, a szellőztetők és az egyik a vészkijárat látszik a fotón:

_mg_9310.jpg

Az említett vészkijárat:

_mg_9316.jpg

A terület a google térképen:

kecskeko011.jpg

A régi antenna torony ma üres:

_mg_9318.jpg

A szellőző rendszerek és a vészkijárat:

_mg_9319.jpg

A területen egy lakóépület is van, bár itt nem volt állandó élet:

_mg_9320.jpg

A kerítés:

_mg_9433.jpg

_mg_9434.jpg

Szemben a kapu szoba, a lakóépület ajtajából fotózva, jobbra haladva jutnánk el a bunker bejáratához:

_mg_9436.jpg

Az épület mögötti rész:

_mg_9437.jpg

A lejárat:

_mg_9321.jpg

_mg_9324.jpg

Hosszú folyosó:

_mg_9326.jpg

_mg_9427.jpg

Tekereg a le út. Ennek praktikus oka van, a légnyomás így nem tud kárt tenni a bent lévő eszközökben és az ott lévőkben:

_mg_9429.jpg

 

_mg_9327.jpg

A szellőző:

_mg_9329.jpg

Visszatekintés a folyosóra:

_mg_9330.jpg

_mg_9333.jpg

Már bent a fő folyosón, balra és jobbra a szobák és a termek:

_mg_9335.jpg

Visszatekintés a kijárat felé, vagy legalábbis jobbra menve kijutunk:

_mg_9421.jpg

A volt adóterem, ma más funkciót lát el mint látható:

_mg_9336.jpg

_mg_9337.jpg

Itt anno rengeteg kapcsoló szekrény volt:

_mg_9338.jpg

A kábelek itt jöttek le a toronyból:

_mg_9339.jpg

A belső levegőztető rendszer:

_mg_9340.jpg

A volt pihenő szoba:

_mg_9341.jpg

_mg_9342.jpg

_mg_9343.jpg

A pihenő szobából visszatekintés, szemben az aggregátor szoba:

_mg_9345.jpg

_mg_9346.jpg

A műhely felirat van az ajtón, de ez volt a konyha:

_mg_9348.jpg

Szemben volt a pihenő szoba ott "nemrég jártunk":

_mg_9350.jpg

A riasztó berendezés visszajelző tábla:

_mg_9353.jpg

_mg_9354.jpg

Ez volt régen a műhely:

_mg_9355.jpg

_mg_9356.jpg

_mg_9359.jpg

A kapcsolóterem megmaradt része:

_mg_9420.jpg

Igazodjon ki rajta aki tud:

_mg_9360.jpg

_mg_9361.jpg

_mg_9362.jpg

_mg_9363.jpg

_mg_9364.jpg

_mg_9365.jpg

_mg_9366.jpg

VBKM (Villamos Berendezés és Készülék Művek Budapest) Villesz gyár táblája:

_mg_9367.jpg

_mg_9368.jpg

_mg_9370.jpg

Az aggregátor terem:

_mg_9371.jpg

Ez is az, a kék csövek az ivóvíz rendszerhez tartoztak:

_mg_9372.jpg

_mg_9373.jpg

_mg_9374.jpg

_mg_9375.jpg

A vészkijárat alsó része:

_mg_9376.jpg

A szellőztető rendszer:

_mg_9377.jpg

A gépezet táblája:

_mg_9379.jpg

A különböző szűrő berendezések:

_mg_9380.jpg

Az aggregátor füstelvezetője:

_mg_9381.jpg

A bunker belső nyomására szolgáló mérők. Hogy a benti részt ne érje szennyezés, bentre nagyobb nyomást kellett létrehozni:

_mg_9384.jpg

_mg_9385.jpg

_mg_9386.jpg

_mg_9387.jpg

Сделано в СССР=Készült a Szovjetunióban...ПФП-1000 (PFP-1000) típusú előszűrő:

_mg_9389.jpg

_mg_9390.jpg

_mg_9391.jpg

Két hatalmas áramfejlesztő volt itt, ezeket állítólag egyben vitték ki a leszerelés idején!:

_mg_9392.jpg

_mg_9393.jpg

_mg_9394.jpg

Az akkumulátor terem:

_mg_9396.jpg

_mg_9397.jpg

_mg_9399.jpg

_mg_9400.jpg

_mg_9401.jpg

_mg_9402.jpg

Az aggregátor terem fala, a másik oldalon az akkumulátor terem:

_mg_9403.jpg

_mg_9404.jpg

Egy régről itt maradt tábla:

_mg_9406.jpg

_mg_9407.jpg

_mg_9408.jpg

A dátum beszédes...1972:

_mg_9409.jpg

_mg_9412.jpg

Kelt 1966-ban, a dátum szerint a létesítmény már elkészült, üzemelhetett:

_mg_9415.jpg

_mg_9418.jpg

A lejárati folyosó visszatekintés, a bejárat felé:

_mg_9430.jpg

_mg_9426.jpg

A régi riasztó rendszer nyomai:

_mg_9431.jpg

Köszönöm a lehetőséget a bejáráshoz.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kameraaltal.blog.hu/api/trackback/id/tr9312986914
Fotók és utazásaim az országban és külföldön!
süti beállítások módosítása