Fotók és utazásaim az országban és külföldön!

2011. augusztus 03. 14:02 - Levente B.

Opatija - Isztria nyugati part

Szállásunkról dél felé érdemes venni az irányt. Már úgy tűnik a város nem akar "megszűnni" ám ha jobban odafigyelünk dél felé menet két településen haladunk át. Icici és Lovran szintén üdülő települések lettek, de nem annyira jelentősek, vagy netán ismertek mint Opatija, de látványban ugyanazt nyújtják. Sűrű fás-pálmás erdők, fasorok, sétálóutcák. Hangulatos kávéházak, kikötők.

Isztria nyugati partja. A fotón a tengerparti falu Moscenicka Draga.

Haladjunk szépen tovább amíg el nem érjük Moscenicka Draga falvat. Az út "kikerüli" az óvárosi részt egy nagy kanyarral a szárazföld felé, itt egy kereszteződésbe botlunk, ahol a parti úttal párhozamosan jobbra fordulva feljebb jutunk a hegyre és az ott lévő falvakon tudunk átmenni. És bár lassabb jóval a kanyargós út, azt mondom érdemes felmenni, már csak azért is mert az első faluban (Moscenice) feltétlenül álljunk meg.

Moscenice

A falu magja egy falon belül van ezt érdemes megnézni. Rendkívül szűk a hely, még a sikátorok is szorosabbak az átlagnál, de ez a csöpp kis falu mindent megér, szánjunk rá nyugodtan egy 30 percet. Amint beérünk a faluba, egy bal kanyarba érünk itt álljunk meg mert jobbra van a várkapu.

  

Tovább indulva délnek, kb. 15 km után érünk a Pomlin öböl kijáratához. Az erős jobb kanyar előtt ügyeljünk, hogy ne fussunk tovább, itt ugyanis a kilátónál étterem-kávézó működik, nyugodtan álljunk meg inni egy frissítőt, mert csodás kilátásban lesz részünk.

 A Kávézó.

 

Kilátás a kávézó teraszáról. A háttérben Cres szigete.

Az Öböl bejárata.

Itt is bele szól az ember a természetbe. A pomlini hőerőmű.

A rengeteg fénykép elkészülte után irány a félsziget belseje. Pomlin falun keresztülhajtva, elérünk Vozilici településre, ott hajtsunk tovább Labin felé a 66-os (nem a legendás) úton tovább Labin felé, következő állomásunkhoz.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kameraaltal.blog.hu/api/trackback/id/tr503122598

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Fotók és utazásaim az országban és külföldön!
süti beállítások módosítása