

A jelenlegi település, Lovászi csupán 1964-ben jött létre két ősi település, Lovászi és Kútfej egyesítésével.
Az első nagyobb jelentőségő szénhidrogénmezőt 1937-ben fedezték fel Budafapuszta határában. E mező próbafúrásai során és annak eredményeinek pozitív kicsengéseinek köszönhetően 1938-ban létrehozták Magyarország első szénhidrogén bányászati vállalatát, a Magyar Amerikai Olajipari Részvénytársaságot (MAORT), amely a következő években egyre több szénhidrogénmezőt tárt fel Lovászi, Lendvaújfalu és Pusztaszentlászló környékén. A vállalat nagyon hamar elkezdte fedezni az ország teljes belső szükségletét. A MAORT céget 1949-ben államosították, akkor az ország egyetlen jelentős szénhidrogén termelője volt. A háborút követő években csökkenő termelést használták fel ürügyként a MAORT államosításához, és a koncepciós per elindításához, amely a MAORT-per néven vált ismertté.
"Míg a Szovjetunió szénhidrogén-behozatalra szorul, addig a Magyar–Amerikai Olajipari Rt. jól üzemel a háború után is. A szocdem iparügyi tárca és a kommunista gazdasági vezetés irreális elvárásokat támaszt az amerikai kézben lévő céggel szemben. A termelésnövekedés elmaradása miatt szabotázs gyanújával nyomozni kezd az ÁVO. A szovjeteknek a nagyvállalatra fáj a foguk, Rákosiék koncepciós pert rendeznek a vezetőség ellen. Ezzel egy időben államosítják a vállalatot, amely kis híján tönkremegy. Olajozott eljárás – A MAORT-per. "
Részlet az Ősök tere MAORT-per című műsorából.
Az igazi problémák ott voltak, hogy a céggel szemben irreális követelményeket teremtettek. Az egyik oldalon ellentételezni kellett a Szovjetuniót, a másik oldalon meg a Kommunista párt nem nézte jó szemmel, hogy a cég 1943-as termelését nem tudta megismételni, sőt annak felét sem tudta elérni. Ez teljesen velejárója ennek az iparnak, hisz csupán a kezdeti években emelkedik a kitermelés utána csökken egy kútnak.
Innen már egyszerű volt szabotázst kiáltani. Az egész mögött természetesen az amerikai cég államosítása volt.
Az óvóhelynél gyakorlatilag a kilencvenes évekig rendszeres volt a karbantartás, valamennyi elektromos berendezése üzemelt. Saját vízkútja, levegőztető berendezése volt, önálló generátor biztosította a villamos energia-ellátást. Szinte minden rendelkezésre állt itt, ami a huzamosabb rejtőzködéshez kell, így toalett és fürdő is. Meglehetősen nagy mélységben helyezkedik el, az üregrendszer legmagasabb és legmélyebb pontja között körülbelül húsz méter a távolság. Az oldal-elágazásokkal, kacskaringós folyosókkal bonyolulttá tett pincerendszer mintegy ezer-ezerötszáz ember befogadására alkalmas. Óriási méretűre becsüljük, két kijárata is van, s egyelőre csak lámpával tudunk elmenni benne, hiszen a világítás jelenleg nem működik.
Az egyik bejárat a 3 közül.
Levege szellőző rendszer.
A szellőztetőrendszer hiánya miatt az óvóhely nagy részében megjelent a talajvíz és a pára, mely elkezdte tönkre tenni a falakat és a különböző fém eszközöket.
Az egész rendszernek, az önellátás érdekében saját ivóvíz kútja volt.
Nagyjából 1000 ember fért volna el.
Az elsősegélyhely. Komolyabb operációkra is készen kellett állni.
A parancsnoki központ.
A szirénákat innen lehetett volna bekapcsolni.
Kijárat a lakótelep felé.
És a felszínen ezt látni.
Légoltalmi szíréna.
A szellőztetőrendszer felszíni csövei.
A lakótelep.
Az óvóhely tetejére hordták a kitermelt földet, álcázás képen, az itt lakók saját kerteket hozhattak létre, ez ma is így van.
Az üzem látképe a dombról, ma is működik egy kis része.
A korábban említett kultúrház.
Régi emlékek mindenütt.
Még a csillag is megvan a zászló póznán.
Az ÁVÓ régi épülete a főút mellett. Annak megszűnése után a Határőrség kapta meg.
A bejegyzés trackback címe: