Fotók és utazásaim az országban és külföldön!

2015. március 30. 20:13 - Levente B.

Közlekedési Múzeum

„Még idén elkezdődik a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum épületének eredeti kiviteli tervei alapján történő helyreállítása, így három év múlva, a millenniumi ünnepségek idején létrejött impozáns épület ismét a második világháborús rombolás előtti állapotban várja majd a látogatókat" – olvasható Krámli Mihály, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum főigazgatója és Baán László miniszteri biztos (Liget Budapest Projekt) közleményében.

Ennek apropóján döntöttem el, hogy még a nagy átalakítás előtt meglátogatom a múzeumot, ahova annyi alkalommal elmentem gyerekként is, és ma már felnőtt fejjel, búcsúztam el a múzeum jelenlegi állapotától. 

_mg_2856.jpg

424-es gőzős, NOHAB és egy An-2-s repülő. A Magyar Vasúti és Repülési történelem mérföldkövei. 

_mg_2855.jpg

_mg_2853.jpg

M61-004 – 1999. június 4-én Badacsonylábdihegynél baleset következtében megrongálódott, selejtezve lett végül. A mozdony egyik végét itt állították ki.

_mg_2852.jpg

_mg_2851.jpg

_mg_2850.jpg

_mg_2849.jpg

_mg_2690.jpg

_mg_2691.jpg

_mg_2692.jpg

_mg_2693.jpg

_mg_2694.jpg

_mg_2697.jpg

_mg_2698.jpg

_mg_2699.jpg

Vasút modellek, melyeket oktatásra használtak az évek során, de volt olyan is amit közvetlenül a múzeumnak ajándékoztak.

_mg_2700.jpg

_mg_2701.jpg

_mg_2702.jpg

_mg_2703.jpg

_mg_2704.jpg

_mg_2705.jpg

Rendkívül sok, mozdony és vagon látható megegyező méretben. Komoly élethűség!

_mg_2706.jpg

Vasútállomás makett, 1:1 méretben, Ahogy a mozdony is aminek az eleje látszik.

_mg_2707.jpg

_mg_2708.jpg

_mg_2709.jpg

_mg_2710.jpg

A kicsiket is megszólítják az ilyen játékos bemutatókkal. 

_mg_2711.jpg

_mg_2712.jpg

_mg_2713.jpg

_mg_2714.jpg

_mg_2715.jpg

_mg_2716.jpg

_mg_2717.jpg

_mg_2718.jpg

A HO-s méret is képviseli magát. 

_mg_2719.jpg

_mg_2720.jpg

_mg_2721.jpg

_mg_2722.jpg

_mg_2723.jpg

A 20. század mozdonyai-vagonjai, ezeket mind a hazai ipar fejlesztette.

_mg_2724.jpg

_mg_2725.jpg

_mg_2726.jpg

A fotók jól mutatják, hogy a hazai ipar külföldre is exportált.

_mg_2727.jpg

Menetjegy minták az elmúlt több mint 100 évből.

_mg_2728.jpg

_mg_2729.jpg

Farkas Bertalan, az első magyar űrhajósnak emléket állító sarok.

_mg_2730.jpg

_mg_2731.jpg

_mg_2732.jpg

_mg_2733.jpg

_mg_2734.jpg

Régi villamosok.

_mg_2735.jpg

Érdemes megfigyelni, hogy a Budai fonódó villamosok vonala itt "még megvan".

_mg_2736.jpg

70-as évek retró. M2 (piros) Metro állomás rajz.

_mg_2737.jpg

Az Erzsébet hídon a villamos még átmegy. Az utolsó  villamos 1972-ben ment át rajta, 1975-ben szedték fel a vágányokat. 

_mg_2738.jpg

_mg_2739.jpg

_mg_2740.jpg

_mg_2741.jpg

Az Ev3 típusú metrókocsik.

_mg_2742.jpg

_mg_2743.jpg

Nemcsak a dohányzást tiltották!

_mg_2744.jpg

_mg_2746.jpg

_mg_2747.jpg

Az M1 földalatti metszett makettje, egy Siemens motorkocsival.

_mg_2748.jpg

_mg_2749.jpg

_mg_2750.jpg

Az alsóvezetékes rendszer Európában nálunk volt az első városon belüli, közúti villamosvasút. A sok hiba miatt 1924-től a felsővezetékesre tért át a város. 

_mg_2751.jpg

_mg_2752.jpg

Egy átlagos családi lak a 20-as évekből.

_mg_2753.jpg

És egy úri lak.

_mg_2754.jpg

_mg_2755.jpg

_mg_2756.jpg

Látvány tervek az évszázad elejéről.

_mg_2757.jpg

A bicikli fejlődése itt szépen kivehető. 

_mg_2758.jpg

_mg_2759.jpg

Királyi hintó.

_mg_2760.jpg

_mg_2761.jpg

_mg_2762.jpg

_mg_2764.jpg

_mg_2765.jpg

_mg_2766.jpg

_mg_2767.jpg

_mg_2768.jpg

_mg_2769.jpg

_mg_2770.jpg

Nehezen felfogható, de a kocsi szónk meglepően elterjedt a világon. A kocsi lóvontatású jármű, mely a szekérnek a 15. században Kocs községben kialakult változata, Európa-szerte híressé vált a jármű. 

Azon kevés magyar szó közé tartozik, mely a nyugati nyelvekbe jutott (angol coach, német Kutsche, katalán cotxe, spanyol coche, olasz: coccio, flamand: goetse, lengyel: kocz, cseh: kočár, szlovák: koč, kočiar, ukrán: коч, szerb: кочије, szlovén: kočíja, svéd: kusk). A Kaukázus vidékén és Kis-Ázsiában pedig a könnyű szekeret „madzsar”-nak nevezik.

_mg_2772.jpg

_mg_2773.jpg

_mg_2774.jpg

Eredetileg ezt nem így akarták megépíteni. ez a modell, a II. vh. idején sérült meg, miután egy tűzben megrongálódott. A múzeum tulajdonában lévő ilyen méretű modellek majd 80% megsemmisült. 

_mg_2775.jpg

_mg_2776.jpg

_mg_2777.jpg

_mg_2778.jpg

Az amerikaik főleg ilyen B-24 típusú bombázóval támadtak. A gépet Liberator azaz felszabadítónak neveztek a szövetségesek.

_mg_2779.jpg

_mg_2780.jpg

Ez a modell jól mutatja, hogy mennyire elpusztultak a múzeum tulajdonai. a fotókon már az újranyitás jelenetei láthatóak. 

_mg_2781.jpg

A Titanic méretarányú makettje. 

_mg_2782.jpg

_mg_2783.jpg

_mg_2784.jpg

A Magyar hajózás fejlődése.

_mg_2785.jpg

_mg_2786.jpg

_mg_2787.jpg

_mg_2788.jpg

_mg_2789.jpg

_mg_2790.jpg

_mg_2791.jpg

_mg_2792.jpg

_mg_2793.jpg

Magyar fejlesztések

_mg_2794.jpg

_mg_2795.jpg

Úszódaruk is

_mg_2796.jpg

_mg_2797.jpg

_mg_2798.jpg

_mg_2799.jpg

A balatoni kompokat a Balatonfüredi hajógyárban gyártották.

_mg_2800.jpg

A balatoni hajózás fejlődése.

_mg_2801.jpg

_mg_2802.jpg

_mg_2803.jpg

Az ókori hajózás egy kis "szeglete"

_mg_2804_1.jpg

_mg_2805.jpg

_mg_2806.jpg

_mg_2807.jpg

_mg_2808.jpg

_mg_2809.jpg

A Magyar hajózás a 60-as és 70-es években a tengerekre is kijutott.

_mg_2810.jpg

_mg_2811.jpg

Ezek a hajók mind magyar kötődésűek voltak.

_mg_2812.jpg

_mg_2813.jpg

A Szent-István Osztrák-Magyar csatahajó makettje.

_mg_2814.jpg

_mg_2815.jpg

_mg_2816.jpg

_mg_2817.jpg

_mg_2818.jpg

Ezek a terepasztalok már több mint 30 éve színesítik a múzeum gyűjteményét.

_mg_2819.jpg

_mg_2820.jpg

_mg_2822.jpg

_mg_2823.jpg

_mg_2824.jpg

A kis motorkerékpárok és mopedek fejlődése. 

_mg_2838.jpg

_mg_2839.jpg

_mg_2840.jpg

_mg_2825.jpg

_mg_2826.jpg

_mg_2828.jpg

_mg_2829.jpg

_mg_2830.jpg

_mg_2831.jpg

_mg_2833.jpg

_mg_2834.jpg

_mg_2835.jpg

_mg_2836.jpg

_mg_2837.jpg

_mg_2841.jpg

_mg_2842.jpg

_mg_2843.jpg

_mg_2844.jpg

_mg_2845.jpg

_mg_2846.jpg

_mg_2847.jpg

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kameraaltal.blog.hu/api/trackback/id/tr837274821
Fotók és utazásaim az országban és külföldön!
süti beállítások módosítása