Fotók és utazásaim az országban és külföldön!

2014. augusztus 18. 21:05 - Levente B.

Pórszombat KRLCS

Az 1991-es Jugoszláv válság miatt és főként a Horvátországban lévő erős katonai jelenlét és harcok okán, továbbá mert a harci cselekmények a Magyar Köztársaság határai mentén zajlottak, ennek következtében nagyon gyakoriak voltak az olyan repülések a déli országok légierejétől, melynek során a határt átlépve Magyarország légterébe léptek az idegen felségjelű gépek.

A légtér megfelelő védelme érdekében jöttek létre ideiglenes kitelepülések az ország határ mellett, köztük volt a Pórszombat melletti terület is.

664570_398993816836823_818562946_o.jpg

_MG_2055.jpg

_MG_2061.jpg

Ezért döntött úgy az akkori vezetés, hogy eme okokra hivatkozva különleges kitelepüléseket hajtanak végre amelyeknek része volt az úgynevezett „rádiólokációs felderítési képesség kiterjesztése” is. Összesen hat helyen települt alegység kapott parancsot és települt a déli határ melletti térségekbe, úgynevezett Kihelyezett Rádiólokációs Csoportok (KRLCS) kitelepülés néven.  

A jelenlegi állapotok.

_MG_2053.jpg

_MG_2062.jpg

_MG_2050.jpg

_MG_2060.jpg

Az alábbi fotók Pölczmann György gyűjteményéből valók, a pórszombati kitelepülésről. A fotókon a sormási 54/4. honi rádiótechnikai század alakulat látható. 

57388_398994016836803_33129334_o.jpg

177672_398994246836780_108124651_o.jpg

55344_398993636836841_1715764303_o.jpg

Pórszombat a dombról.

_MG_2047.jpg

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kameraaltal.blog.hu/api/trackback/id/tr426611145
Fotók és utazásaim az országban és külföldön!
süti beállítások módosítása