Fotók és utazásaim az országban és külföldön!

2014. február 01. 20:25 - Levente B.

MN 9001, 31. harckocsiezred, Rétság

A Magyar Királyi Honvédség fejlesztési és korszerűsítési tervekbve kezdett a 30-as években, hogy visszaállítsa megtépázott múltját, és ahogy mondják titkos fejlődésbe kezdett, ennek a tervnek megfelelően a rétsági laktanya 1936-ra el is készült.

A területen Rendelőintézet és a tűzoltóság van. Időnként a Polgárőrök járőröznek. 

rétság.jpg

_MG_5440.jpg
A laktanya az akkori terveknek megfelelően a kiképzés mellett határvédelmi feladatokra is felkészült. 1939-ben megjelentek Rétságon az első harckocsik, ebben az időben erősítették meg a zászlóaljat egy harckocsi szakasszal. 1940. október 1-jével kezdődően tervezték azt az átalakítást, mely során a kerékpáros zászlóalj fokozatosan harckocsi zászlóaljjá alakult volna át, de az átfegyverzés csak részlegesen sikerült, a hadrendben meg 11. Kerékpáros (Harckocsi) Zászlóalj néven került be, az alakulat így indult el a frontra.
 
1. em. tüzérosztály, 2-3.em. harckocsi zászlóalj.

_MG_5285.jpg

A fodrász épülete.

_MG_5252.jpg

T-55 ARV vontató, nagyon sokáig itt egy T-34-es volt.

_MG_5255.jpg

A Szovjet fronton 1941. július 27-én estek át a tűzkeresztségen a rétsági alakulatok. A helyi földrajzi viszonyok és az időjárási feltételek nem kedveztek a támadásnak, az alegységekből többen meghaltak, többen eltűntek, sokan megsebesültek. 1942-ben a rétsági alakulatot vegyes harckocsi zászlóaljjá szervezték át, 1944-ben a zászlóalj mozgósítást hajtott végre és levonult Arad környékére, hogy ott vegyen részt a harcokban. Ebben az évben az alakulat utolsó parancsnoka, Jámbor János alezredes úr szovjet hadifogságba esett, melyből soha többé nem tért vissza. A háború után egészen 1950-ig a laktanya területén szovjet katonai kórház működött, ebben az időben a helyi magyar alakulat nem létezett.

_MG_5256.jpg

_MG_5259.jpg

1950-ben Esztergomban megalakult a Páncélos Kiképző Tábor, itt az alakulatnál megjelent a T-34-es harckocsi. Egy évre rá az ezred átdiszlokált Rétság helyőrségbe, ekkor átnevezték mint Páncélos Kiképző Ezred. A következő években a kiképzett tisztek létszám növekedése szükségessé tette a bővítéseket. 1955-ben megkezdődött egy tornatermi  épület és egy harckocsijavító-műhely építése, a kiképzés 1956-ig megfelelően folyt.
Kapu szoba.
_MG_5262.jpg
A forradalmi események nem kerülték el a rétsági laktanyát. A rétsági Páncélos Kiképző Ezred országszerte elismert, elit alakulat hírében állt, parancsnoka Garami Lajos alezredes, törzsfőnöke Pálinkás (Pallavicini) Antal őrnagy volt. 1956. október 30-án este telefonhívás érkezett Rétságra, a fogva tartott Mindszenty József bíborost már nem őrzik tovább, a kirendelt államvédelmi személyek magára hagyták és ezért segítséget kértek a bíboros személyi biztonságának védelme érdekében. Rétságról önkéntesek egy kis csoportja vállalkozott a feladatra, hogy a bíboros urat a rétsági laktanyába kísérjék.  Mindszenty  Józsefet  hamar elhelyezték a laktanyában. Október 31-én másnap, a reggeli órákban Mindszenty József bíborost Budapestre kísérték, a hercegprímás érkezését személyesen jelentették Tildy Zoltán államminiszternek. Az 1956-os események után Pálinkás Antal őrnagyot, számos támadás érte, így 1957. januárjában saját kérésére leszerelték.
1957 februárjában több társával az őrnagyot köztük Garami ezredessel, valamint a Mindszenty Józsefet Budapestre kísérőkkel együtt letartóztatták, és bíróság elé állították. Pálinkás Antalt első fokon 15 évre, majd másodfokon kötél általi halálra ítélték.
"Ezt az ítéletet az 1989. évi XXXVI. törvény 1. paragrafusában írt rendelkezés folytán semmisnek kell tekinteni." - idézet a Budapesti Katonai Bíróság KNT. II. 21/1989. sz. ügyiratából.
Pálinkás Antal őrnagyot a honvédelmi miniszter 1990-ben posztumusz ezredessé léptette elő, az ezredes emlékére a dandár személyi állománya 1991. október 24-én kopjafát állított.
 
A forradalom utáni években, a harckocsi ezred alapvető fegyverzetét továbbra is a T-34 típusú harckocsik alkották. Az 1960-61-es kiképzési évben a harckocsi ezred a Kiképzési Csoportfőnökség alárendeltségéből a 11. Harckocsi Hadosztály (Tata) alárendeltségébe került és ekkor kapta meg a 31. Harckocsi Ezred elnevezést. 1962-ben érkeztek meg az új, T-54-es típusú harckocsik. 
A csapatművelődési otthon az út túloldalán.

_MG_5264.jpg

Nőtlen szálló és étkezde.

_MG_5263.jpg

1968. július 27-én az ezredet mozgósították technikai állományával egyetemben, beleértve a zárolt eszközöket is, a Csehszlovákiában zajló, Prágai Tavaszként elhíresült felkelésekre.
A Zala gyakorlatként nevezett 1968-as bevonulás a Szovjetunió és a Varsói Szerződés további négy tagországa Lengyelország, Német Demokratikus Köztársaság, Bulgária és Magyarország hajtotta végre. A Magyar Néphadsereg kijelölt csapatai, alapvetően a 8. gépkocsizó lövészhadosztály (Zalaegerszeg) erői hajtották végre a feladatot. Az alakulatoknak 1968. július 27-én hajnali 3 órakor rendelték el a teljes harckészültséget és a tartalékosok mozgósításának a rejtett végrehajtását. A csapatok július 28-án foglalták el az Aszód és Rétság közötti területen kijelölt várakozási körleteiket, itt készültek fel a feladat végrehajtására.
 
Élelmiszer raktár épület.
 

_MG_5287.jpg

A Néphadsereg alakulatainak fő tevékenységi körzete a Léva–Csallóköz–Nagyszombat–Vágújhely–Nagytapolcsány–Aranyosmarót határolta terület volt, ezen a területen fegyveres harcra nem került sor. A Néphadsereg alakulatait október 23-a és 31-e között elsőként vonták ki Csehszlovákiából.

A gépkocsi telep.

_MG_5297.jpg

És annak már lebontott kapuja.

_MG_5299.jpg

Az 1960-as évek végén jelentős mértékű laktanya bővítési tervek készültek el, az építkezések 1971-ben fejeződtek be. Elkészültek az alábbi épületek, komplexumok: a sportkombinát, harckocsi lőtér, elektromos harckocsi vezetési pálya, alaki gyakorló pálya és felújításra kerültek az alábbi létesítmények: harckocsi vezetési pálya épülete (toronyépítés), hadtáp jellegű építkezések. 1972-ben befejeződött a harckocsiszerviz építése. Több épület rekonstrukciójára is sor került.

Az oktató épület.

_MG_5289.jpg

_MG_5296.jpg

Folytatódtak a csapatépítési munkák, a hivatásos és sorállomány  életkörülményei javultak. 1979-ben  befejeződött  a gépkocsiszervíz felépítése, korszerűsítették a páncélos- és gépjárműjavító-műhelyt. Az 1980-as évekre növekedett a technikai felszereltség, csapásmérő ereje és manőverezőképessége az ezrednek bővült.
_MG_5301.jpg
1987-ben a "Rubin" átszervezési feladat végrehajtása volt a laktanya életében még egy nagy fordulat, melynek teljesítésekor, ugyanebben az évben a 31. Harckocsi Ezredet átszervezték, megnevezése ezentúl 31. Harckocsi Dandár lett. A dandár 4 harckocsi zászlóaljból, 1 gépesített lövészzászlóaljból, 1 önjáró tarackos tüzérosztályból, valamint a harcbiztosítók és kiszolgálók alegységeiből állt. Ekkor érkeztek meg a régiek helyére a korszerű, T-55AM típusú harckocsik.
_MG_5295.jpg
4 harckocsi zászlóalj 125 karckocsit jelentett, a gépesített lövészzászlóalj 31 BMP-1 vagy D-944 PSZH járműből állt. Dandárrá emelés előtt, minden harckocsiezred felderítő századának volt még 10 db PT-76 úszó harckocsija (kivonásig), az ezred és a dandár 1991-ig  4 db Shilka csapatlégvédelmi eszközzel is rendelkezett, ezek kivonása után 4 db Sztrela-1 érkezett, valamelyik korábban megszüntetett gépesített lövészhadosztálytól.

_MG_5307.jpg

_MG_5319.jpg

_MG_5312.jpg

Az 1989-es évben következett be egy újabb fordulat, az ország belpolitikájában bekövetkezett változások természetesen a hadsereg egész életére és szervezetére hatással voltak, az csak az egyik volt, hogy a  hadsereg megnevezése ettől kezdve Magyar Honvédség lett, de az alakulatot 1990. március 1-jével gépesített lövészdandárrá szervezték át, ekkor az alakulat felvette Hunyadi János nevét: 31. Hunyadi János Gépesített Lövészdandár. A laktanyát 1997-ben zárták be véglegesen.

_MG_5309.jpg

_MG_5313.jpg

_MG_5321.jpg

A pajzs alakú jelzés Hunyadi János 1453. évi grófi címerének elemeit használja fel a négy részre osztott mező bal felső és jobb alsó mezejében. A bal alsó mezőben lévő lövész fegyvernemi jelvény az alakulat jellegét, a jobb felső mezőben a tölgyfalevél és a stilizált dombvidéki mező a tájegységet fejezi ki.
 
hunyadi_retsag_szott.jpg

Életképek a laktanyából (forrás: rl1968.blogspot.hu)

a felderítő járműben.jpg

a felderítő jármű előtt 600.jpg

Mint minden elsőlépcsős harckocsiezrednél, itt is volt egy Shilka üteg

full-17362-45327-map_copy.jpg

A Shilka kivonása után Sztrela-1-ek érkeztek, a fotón a háttérben látható egy (forrás: retsag.hu): 

hkep064.jpg

Sztrela-1, Nagyorosziban. 

BIG_0011404691.jpg

És Nagyivánon a lőtéren.

1517084_05187_Sztrela1_raketa_inditas_1_H0992_Nagyivani_loter_Hortobagy.jpg

Életképek. (fotó: Juhász Gábor) - FUG, PSZH és PT-76

1517989_19363_FugPszh_Retsag.jpg

1517989_19379_428235_247426232005681_494203675_n.jpg

tn_800x600_135613_28105_FugPszhcsepel_Retsag.jpg

T-55

tn_800x600_135613_28197_T55_Retsag_2.jpg

És T-55AM

tn_800x600_135613_28189_T55_Retsag.jpg

Rétsági felderítők, 1988-89, Weich Péter képei.

358828_43005_club_1415305_1257107887357.jpg

BMP-1 gyalogsági harcjármű

358828_43049_club_1415305_1257107755127.jpg

358828_43060_club_1415305_1257107967819.jpg

358828_43068_club_1415305_1257107783865.jpg

Barátság 77 gyakorlat, a képen a rétsági alakulat.

1522931_63772_Baratsag_77.jpg

Shilkák a rétsági laktanya hangárjában. a szerző a fotókon feltüntetve.

135053_37444_2.jpg

135053_37430_1.jpg

135053_37450_3.jpg

A bezárás előtt nem sokkal a laktanya: 

A film 1994.április 01-én készült Bányai Tibor alezredes dandárparancsnoki kinevezése alkalmából rendezett ünnepségen. Bányai Tibor a 31. Gépesített Lövészdandár utolsó parancsnoka volt.

_MG_5347.jpg

_MG_5337.jpg

_MG_5325.jpg

_MG_5340.jpg

_MG_5341.jpg

_MG_5335.jpg

_MG_5322.jpg

_MG_5348.jpg

_MG_5349.jpg

_MG_5351.jpg

_MG_5353.jpg

_MG_5356.jpg

_MG_5354.jpg

_MG_5358.jpg

_MG_5362.jpg

_MG_5373.jpg

_MG_5369.jpg

_MG_5370.jpg

_MG_5367.jpg

_MG_5366.jpg

_MG_5365.jpg

_MG_5364.jpg

_MG_5363.jpg

_MG_5382.jpg

_MG_5377.jpg

_MG_5381.jpg

_MG_5380.jpg

_MG_5384.jpg

_MG_5392.jpg

_MG_5388.jpg

_MG_5385.jpg

_MG_5395.jpg

_MG_5435.jpg

_MG_5420.jpg

_MG_5429.jpg

_MG_5409.jpg

_MG_5416_1.jpg

_MG_5440.jpg

A laktanya a vasút állomás felől:

_mg_3356.jpg

_mg_3357.jpg

_mg_3358.jpg

_mg_3359.jpg

_mg_3360.jpg

A harckocsik ezen az úton jöttek le a laktanyából:

_mg_3361.jpg

Harckocsi rakodó:

_mg_3362.jpg

Itt már a vonat nem áll meg:

_mg_3363.jpg

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kameraaltal.blog.hu/api/trackback/id/tr25771649
Fotók és utazásaim az országban és külföldön!
süti beállítások módosítása