Fotók és utazásaim az országban és külföldön!

2014. április 09. 10:36 - Levente B.

Gödöllői Királyi Kastély

  A Grassalkovich-kastély Gödöllőn, Pest megyében található. Magyarország egyik legnagyobb barokk kastélya.

_MG_6444.jpg

_MG_6445.jpg

Az épület együttest hazánk EU-s elnöksége idejére újították fel a mai állapotába, de jelenleg is folynak munkálatok. A kastély a múzeumban található fényképek alapján jól láthatóan igen szörnyű állapotban volt, ennek sajnos egyik igen fontos mozzanata volt a helyi Szovjet alakulatok nem törődöm hozzáállása. A látogatás során kiderül, hogy sok épület részt és termet nem a rendeltetésének megfelelően használtak, pl. a lovardát nem lovak tárolására használták.
 
1984-ben a kastély déli része súlyosan megrongálódott, ezért a felújítási munkákat azonnal el kellett kezdeni. A szovjet alakulatok 1990-es kivonulása után a teljes kiürítés évekig eltartott, és sajnos a rendkívül rossz anyagi helyzet miatt igen lassan haladtak a munkálatok.
 
A kastély belső részeiben nem lehet fotózni így fényképet sem tudok itt közölni milyen szép értékek vannak, illetve a belső felújítási munkálatok eredményét sem lehet közölni. Az ok igen prózai, a belső kialított tárgyak nagyon nagy hányada magántulajdonban van, mivel a múzeumnak nincsen pénze azt megvásárolni, ezért az eredeti tulajdonosok nem járultak hozzá, hogy a belső terekről fotók készüljenek. Még egy fontos adalék az egésznek, hogy az évtizedek során az eredeti bútorok és tárgyak a világ különböző pontjaira kerültek, a múzeum ezeknek majd 80%-t sikeresen fellelte ám nagyon kevés alkalommal tudta azt haza hozni. Volt olyan bútor ami évek óta porosodott egy pincében, de a tulajdonosa nem volt hajlandó megválni tőle.
 
2011-ben a kastély rekord látogatót ért el, nagyban köszönhetően a helyi EU-s találkozóknak amik miatt rengeteg támogatásban részesültek. 

_MG_6448.jpg

_MG_6446.jpg

A 18. század egyik legjelentősebb főurának, a Grassalkovich család kiemelkedő tagjának, Grassalkovich Antalnak, sokat köszönhet Gödöllő. A kastélyt és a hozzátartozó épületegyüttest az 1740-es években építtette, Mayerhoffer András tervei alapján. A kastély építése több szakaszban történt.

A díszterem a középső rész utcai frontján van, a terem alapterülete 170 négyzetméter. 1746-tól két új szárnnyal bővült az épület mindkét oldalon: a déli szárnyban istálló és szénapadlás kapott helyet, az északi szárnyban pedig ekkor készült el a ma is működő római katolikus templom.

_MG_6449.jpg

_MG_6443.jpg

Mária Terézia szobra a parkban: 

_MG_6441.jpg

_MG_6450.jpg

_MG_6451.jpg

_MG_6452.jpg

Bár a kastély az emberek tudatában Sissi hercegnőhöz köthető, mégis előtte már Mária Terézia is vendégeskedett itt, a 48-as szabadságharc idején Osztrák főhadiszállás, majd alig 1 évre rá, Kossuth Lajos ünnepelte itt az Isaszegi csata győzelmet. 
Első igazi fénykora a kastélynak akkor volt, amikor a magyar állam megvásárolta, majd 1867-től királyi pihenő rezidenciává átalakították, szobái, lakosztályai azt a kort idézik. Ferenc József és Erzsébet királyné koronázási ajándékként kapta meg Gödöllőt és a kastélyt az akkor magyar kormánytól, Erzsébet királyné távol Bécstől második hazájában Magyarországon itt töltötte sok idejét, többnyire tavasszal és ősszel pihent itt, férje Ferenc József pedig gyakran elkísérte. Erzsébet királyné halála után Ferenc József már ritkábban látogatott ide. 
A monarchia összeomlása vetett véget a kastély fényűző korának, majd 1920-tól a kastély Horthy Miklós pihenőhelyévé vált. A második világháború után a szovjet katonák raktárnak és istállónak használták. Az 1944-ben többszőr is kifosztották, elöbb a visszavonuló Németek majd a Szovjet csapatok. A kastély épületében szociális otthon is működött.

_MG_6442.jpg

A régi Szovjet laktanyának vannak még maradványai:

_MG_6432.jpg

_MG_6439.jpg

_MG_6440.jpg

_MG_6431.jpg

Még sok a munka, akár még évekig eltarthat a felújítás: 

_MG_6430.jpg

_MG_6428.jpg

_MG_6429.jpg

_MG_6427.jpg

 Életképek a szovjet híradó-anyagraktár és javítóműhely életéből. 

getImage.jpg

getImage (2).jpg

getImage (1).jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://kameraaltal.blog.hu/api/trackback/id/tr325818636
Fotók és utazásaim az országban és külföldön!
süti beállítások módosítása