Fotók és utazásaim az országban és külföldön!

2015. március 06. 14:41 - Levente B.

Magyar Honvédség Főhírközpont (MH FHK) - Üröm

Kevesen tudják, hogy Csillaghegy felett a dombon valaha a Honvédség egyik laktanyája volt. Mára nem sok minden maradt meg belőle. Sőt! Ha az ember nem tudja merre keressen és mit akkor nem is fogja tudni megtalálni. 

_mg_3529.jpg

_mg_3530.jpg

Ez a katonai objektum korábban a Magyar Honvédség Főhírközpont (MH FHK) elemeként a Magyar Honvédség katonai legfelső vezetésének rádióhíradását biztosító rádió-adóközpontja volt. Az objektumban elsősorban rövidhullámú rádióadó-berendezések, rádió-távvezérlő rendszerek, antennarendszerek voltak a területen. AAz adóközpont létszáma nagyjából 20-30 fő volt.

2000-ben amikor a technológiai váltás szükséges lett, párhuzamosan nagyarányú szervezeti átalakítás is kezdetét vette az MH Főhírközpontban. Az MH Főhírközpont állománya az MH Híradó Parancsnokság szervezetében folytatta munkáját Nagytarcsán, majd 2007-ben az MH Támogató Dandárba integrálták, azóta MH Híradó és Informatikai Rendszerfőközpont néven él tovább, a budapesti Petőfi laktanyában.

Az MH FHK adó és vevőközpontja valamikor a 80-s években épült ki. 

2000-es légifelvételen a laktanya. A helyén épült lakópark építési munkálatai már látszódnak a "szomszédban". A laktanya 2005-2006 között szűnt meg. 

urom.jpg

An antenna tornyok kifeszítésére szolgált rögzítő pontok:

_mg_3532.jpg

A laktanyát védő kettős szögesdrót kerítés:

_mg_3533.jpg

Egy régi memento:

_mg_3535.jpg

_mg_3536.jpg

_mg_3538.jpg

_mg_3540.jpg

_mg_3541.jpg

_mg_3544.jpg

_mg_3548.jpg

_mg_3522.jpg

_mg_3523.jpg

_mg_3524.jpg

_mg_3526.jpg

_mg_3528.jpg

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kameraaltal.blog.hu/api/trackback/id/tr207241251
Fotók és utazásaim az országban és külföldön!
süti beállítások módosítása