Budafok egyik kis utcájában épült kb 1971-74 között a bejegyzésben látható óvóhely. Az évszázadok során a kőbányászat révén keletkezett rengeteg járat a környéken, a neten talált adatok szerint ezek a járatok több mint 100 km-er hosszúak, az évek előrehaladtával az üregekbe, járatokba pincészetek települtek - egyébként a mai napig is van néhány működő - , anno a helyi és a Buda környékén termett szőlő feldolgozása, érlelése folyik bennük, gondolom ma is az működik.
Tulajdonosa, fenntartója nem ismert. Kb 2014-ben a kerületi önkormányzat vette át, majd hamarosan eladásra hirdette meg. Az óvóhely kialakításának miértje sem ismert, hisz a közelben nincsen számottevő ipari létesítmény, közintézmény, mely indokolta az életvédelmi létesítmény megépülését. Ahogy a környékbeli pincék, eredetileg szintén borospince volt - erre bent bizonyítékok is találhatóak - mészkőbe vájva, 4 ágból áll, helyszínrajzok szerint valaha összeköttetésben volt 2 ponton is a szomszédos járatokkal.
Átjutva az első ajtón, kusza labirintus kezdődik:

Szellőző:

Helyszínrajz a bejegyzésben szereplő óvóhelyről, jól látható, hogy közvetlenül mellette minden irányban van egy nagy pince rendszer:


Túlnyomáskibocsátó szelepek:


Zegzugos bejutás:

Balra az egyik napitartály - ivóvíz - szobája, mellette már az egyik állandó szoba:

Az állandó szoba, jól látható, hogy a folyosó milyen hosszú, és felosztva vannak a szobák, a falakon a szellőző rendszer csövei láthatóak:













A toalett szobáknál tőzeg toalett volt, nem valódi WC, ám a toalett szoba előterében levő vízcsapok alatt volt szennyvíztartály, melyből kézi munkával vagy elektromos géppel lehetett a városi szennyvízcsőbe szivattyúzni a vizet:













Feltöltő és szennyvíz szivattyú kapcsolók:

A levegő szellőztető rendszer, ebből kettő van, ez az első:

Aggregátor hiányában, külső áram forrás hiánya esetén kézi erővel lehetett szűrni a levegőt:



RP-100-as szűrberendezések:



E táblázat szerint 1989 november 4-n volt egy ellenőrzés vagy próba üzem?


Tartalék helyiség, a feliratok szerint:







Egy másik vészkijárat:


Itt már jobban olvasható:

Az óvóhelyre való átalakításkor meghagyták az eredeti üvegcsempével burkolt cementhordókat, melyek szintén tartózkodó szobák lettek. Csupán a hordófenék díszítését verték le, és falazták le a hordófenék bejáratát, nyílásait:




Itt jól látható mekkora a folyosó:

Az elektromos kábelek:





Szívószűrő:







Még egy mellékhelyiség:





Vészkijárat:







Egy másik légszűrőt rejtő szoba, ha megnézzük a födémét poroszsüveges boltozással erősítették meg utólag, valószínűleg a csöpögés és általános védelem miatt, ez a második szoba:










Oxigénpalack, rajta a töltés dátumával, további de halványabb beütések láthatóak rajta minden bizonnyal az ellenőrzések során kerültek rá:




Noha nem találtuk egyértelműen, az ott maradt tájékoztató tábla szerint volt mentesítő is az objektumban:






Mosdó:


A kijárat belülről nézve:






A bejárat a szabadtérben:

Köszönöm Halász Bálintnak aki a környék történelmével foglalkozik, és aki eme helyszín információjával is ellátott, illetve a jelenlegi tulajdonosoknak is.

A bejegyzés trackback címe: